2010. október. 13. 12:28 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 13. 12:41 Tech

Európában 290 millió ember nem fér hozzá az internethez

Több mint 290 millió, az internetes hálózaton kívül rekedt európai állampolgár bevonásáról, illetve a digitális befogadás erősítéséről tárgyalnak az európai teleházak vezetői Budapesten - közölték a szervezők.

A Telecentre-Europe, az európai teleházak érdekképviseleti szervezete harmadik csúcstalálkozóját szerdán és csütörtökön tartják. A szövetség szerint az információs társadalomban a számítástechnikai eszközök alkalmazásának ismerete és használata nélkülözhetetlen az élet szinte valamennyi területén, így a tanulásban, a munkában, a szabadidő eltöltésében és a közösségi részvételben.

Ugyanakkor az európaiak közel 30-40 százaléka kirekesztődik az információs társadalomból, főként olyan társadalmi-gazdasági okokra visszavezethetően, mint a szegénység, az alacsony szintű oktatás, a kulturális és földrajzi elszigetelődés, vagy az időskori magány. A Telecentre-Europe becslése szerint Európában 292 millió ember rekedt a hálózaton kívül.

A konferencián elsősorban azt vitatják meg, hogy a teleházak miképpen tudnak a digitális befogadás erősítéséhez és a digitális írástudás fejlesztéséhez hozzájárulni. A rendezvényen az Európai Unió 26 tagállamából és 7 további európai országból mintegy 80 gyakorlati szakember vesz részt, akik összesen 25 000 európai teleházat képviselnek. Az európai teleházak 12 millió rászoruló embernek nyújtanak segítséget abban, hogy hozzáférjenek az információs társadalom által biztosított előnyökhöz.

A teleház olyan közösségi hely, ahol az emberek hozzáférést és segítséget kapnak a számítógép, az internet és más digitális technológiák használatához, amelyek révén információhoz juthatnak, tanulhatnak, alkothatnak vagy másokkal kommunikálhatnak. A teleházak támogatják a hátrányos helyzetű embereket olyan alapvetően fontos XXI. századi digitális képességek megszerzésében, amelyek jobb munkalehetőségekhez, erősebb közösségi aktivitáshoz vagy tartalmasabb élethez vezethetik őket.

A teleházakat jellemzően közösségi civil szervezetek, könyvtárak, közösségi házak működtetik. A teleház a digitális befogadás egyik alapintézménye, széleskörű célcsoportjába a hátrányos helyzetű, leszakadó rétegek, időskorúak, fogyatékkal élők, kisebbségek egyaránt beletartoznak. Magyarországon közel 400 teleház működik.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.