2010. július. 29. 16:03 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 29. 15:33 Tech

Beültethető szenzorral mérhetik a vércukorszintet

Beültethető, vércukorszintet mérő érzékelőt fejlesztettek ki amerikai szakemberek, az eszköz folyamatosan méri a glükóz koncentrációját és vezeték nélkül továbbítja az értékeket.

A diabétesz kezelésében mérföldkőnek számító eljárásról a Science Translational Medicine című szakfolyóirat csütörtökön megjelent számában írtak kidolgozói. Az eszköz gond nélkül működött egy sertésben több mint egy évig, egy másikban pedig mintegy tíz hónapig.

Az előrelépés egy lépéssel közelebb visz a mesterséges hasnyálmirigy kifejlesztéséhez, amely helyettesíthetné a megbetegedett szerv természetes funkcióit a vércukorszint szabályozásában.

Mint a Kalifornia Egyetemen (San Diego) tevékenykedő kutatócsoport írta, elsősorban azoknál érdemes majd alkalmazni az eszközt, akiknek vércukorszintjük napi mérésére van szükségük, például a 2-es típusú diabéteszben szenvedő embereknek. Becslések szerint világszerte 180 millió ember él diabétesszel.

"Reményeink szerint néhány hónapon belül megkezdhetjük az első humán próbákat" - mondta el David Gough kutatásvezető, akinek biomérnök csoportja 31 éve tesztel ilyen kísérleti eszközöket sertésekben.

A sertésekben kipróbált implantátum körülbelül 3,8 centiméter átmérőjű, és mintegy másfél centiméter vastagságú, ám Gough csapata a jövőben kisebb méretű eszközt fejlesztene ki. A készülék 3-4 méteres távolságra képes eljuttatni a mért adatokat. Maga a mérés azon alapul, hogy a szövetekben lévő oxigént detektálja az eszköz érzékelője.

Gough és munkatársai az eszköz gyártására már megalakítottak egy céget, amely az egyetemmel is együttműködik majd munkája során.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.