Az MPEG-1 Audio Layer 3 (MP3) a Fraunhofer Intézet által kidolgozott adatveszteséges zenetömörítési eljárás, amelyet még 1992-ben dolgoztak ki a zenei tartalmak digitális formában való tárolásához, és amelyre azért volt szükség, hogy az akkori analóg jelforrásokhoz hasonló, elfogadható minőségű hangok a tömörített videojelekkel együtt kerülhessenek CD-lemezekre.

A zeneipart forradalmasító MP3 megjelenése tulajdonképpen a filmipar képviselőinek köszönhető, akik a digitális optikai adattárolókban, a CD-lemezekben rejlő lehetőségeket létrehozták az MPEG (Motion Picture Expert Group) munkacsoportot. Az MPEG feladata volt, hogy a CD-lemezek 1,4 Mbit/s-os adatátviteli sebességéhez igazítva a filmipar számára is lehetővé váljon a kielégítő minőségű mozgókép és sztereó hang CD-ről történő lejátszása, ugyanis a jó minőségű VHS eléréséhez minimum 165 Mbit/s adatátviteli sebességre volt szükség. Ezt a problémát hidalta át a 8:1-es arányú tömörítésre képes különleges videokódolási eljárás, amelyet 1993-ban MPEG-1 néven (ISO 11172) szabványosítottak.

 A továbbfejlesztett MPEG-3 alkalmazásával 10 hagyományos CD tartalma írható fel egyetlen lemezre. Az ezzel a kódolási eljárással készült tömörített zenei tartalmak 1995 július 14-én kapták meg egységes nevüket, azaz ekkortól kezdve jelentek meg a zeneipart alapjaiban átalakító mp3-kiterjesztésű zeneszámok.