2010. április. 07. 15:29 MTI Utolsó frissítés: 2010. április. 07. 15:08 Tech

A Föld közelében száguld el egy kisbolygó

A Föld közelében száguld el csütörtök éjfélkor egy 22 méter átmérőjű kisbolygó.

Az aszteroida 359 ezer kilométerre lesz bolygónktól, ez a Föld-Hold távolság kilenctizede, ám az amerikai úrkutatási hivatal, a NASA szakemberei szerint az űrobjektum nem jelent veszélyt bolygónkra - olvasható a http://www.space.com című csillagászati hírportálon.

A 2010 GA6 katalógusjelű aszteroidát a közelmúltban fedezték fel a Catalina Sky Survey (CSS, Catalina égboltfelmérési projekt) keretében, amelyet 1999-ben indítottak a potenciálisan veszélyes földközeli objektumok (kisbolygók és üstökösök) feltérképezésére.

"Néhány hetenként repülnek el a Föld közelében ilyen objektumok" - nyilatkozta Don Yeomans, a NASA bolygókutatással foglalkozó részlege, a Jet Propulsion Laboratory (JPL) földközeli objektumok részlegének szakértője.

A 2010 GA6 katalógusjelű kisbolygó nem az első hívatlan égi látogató, amely az idén a Föld közelébe "merészkedik": januárban a 2010 AL30 katalógusjelű kis aszteroida 130 ezer kilométerre száguldott el tőlünk. Más "űrsziklák" általában nagyobb távolságra haladnak el a Föld mellett.

Mint a tudósok rámutatnak a NASA WISE  (Wide-field Infrared Survey Explorer) széleslátószögű infravörös sugárzást felmérő csillagászati műholdja, amelyet decemberben állítottak pályára, üzembeállítása óta naponta tucatjával fedezi fel a Föld közelében "rejtőzködő", korábban ismeretlen "sötét" aszteroidákat.


 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.