2010. március. 31. 18:45 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 31. 18:47 Tech

Segíthet a tanulásban a kék fény

Segít a tanulásban és a koncentrálásban a világoskék fény - állítják holland tudósok.

Egy ennek megfelelően megvilágított osztályban a tanulók a koncentrációs tesztekben 8,7 százalékkal jobb eredményeket értek el, mint három, normál teremben dolgozó kontrollcsoport - jelentették ki a Twente Egyetem tudósai szerdán. Az egy hónapig tartó kék fénnyel való megvilágítást követően pedig a Winterle nevű holland falu általános iskolájának tesztosztálya a koncentrációs képességeket vizsgáló feladatokban már 13,7 százalékkal jobb eredményeket ért el, mint a többiek. 

Peter Sleegers, a tanulmány vezető kutatója szerint további vizsgálatokra van szükség, amelyek segítségével kiderülhet, hogy a színek és a teremvilágítás intenzitásának segítségével hogyan befolyásolható pozitívan a hangulat és a tanulási motiváció. A tesztosztályban Tamara Voorjans tanárnő a diákokkal közösen dönthette el, hogy a termet semleges fehér, az energiára és a koncentrációra ható kék vagy nyugtató hatású sárga fénnyel világítsák-e meg. A kék színt többnyire reggelente "ébresztőnek", dolgozatok írásakor, valamint egyéb, több koncentrációt igénylő feladatok megoldásakor részesítették előnyben. A winterlei iskola a jövőben szeretné mindegyik osztálytermét olyan világítórendszerrel felszerelni, amelynek segítségével a fény színét is kiválaszthatják.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.