Egyszerre gyalogolnak és futnak a gyors elefántok
Egy nemzetközi kutatócsoport 34 elefánt lépteit mérte meg. Az erőmérések eredményeiből számították ki a potenciális energia és a kinetikus energia kapcsolatát, amely megmutatja, hogy az állat éppen jár vagy fut.
Egy belga, olasz és thaiföldi kutatókból álló csoport megfigyelései és mérései kiderítették, hogy az elefántok első lábaikkal futnak, a hátsókkal pedig ezzel egy időben gyalogolnak. A Journal of Experimental Biology című szaklapban publikálták eredményeiket.
Norman Heglund, a Löweni Katolikus Egyetem munkatársa elmondta, hogy egy kifejezetten erre a célra kifejlesztett és megépített erőmérő szerkezettel rögzítették, mekkora erőt fejtettek ki lépteikkel az állatok a talajra. A helyszíni kísérlethez Thaiföldre utaztak, ahol 34 elefánt lépteit mérték meg, méghozzá úgy, hogy az elefántvezetők rábírták a gondjaikra bízott állatokat, hogy útba ejtsék a lapmérleget.
Az erőmérő platón áthaladó állatok közül a legkisebb egy 870 kilogrammos bébielefánt volt, a legnagyobb pedig egy négytonnás ormányos. Az elefántok mért sebessége a másodpercenként 0,38 méteres sétától a 4,97 méteres rohamig terjedt. A kutatók nagy sebességű kamerákkal filmre is vették az eseményeket.
Az erőmérések eredményeiből számították ki a potenciális energia és a kinetikus energia kapcsolatát, amely arra utal, hogy az állat éppen jár vagy fut. Kiderült, hogy az elefánt gyors haladáskor az első lábaival fut, a hátsó lábaival pedig gyalogol.