2010. január. 27. 16:40 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. január. 27. 16:02 Tech

Délvidéki vérengzések: 5000 magyar civil áldozatot azonosítottak

Egy, a közelmúltban lezárult kutatás alapján annyi már biztosan állítható, hogy a Vajdaságban a délvidéki vérengzések kapcsán mintegy ötezer magyar vesztette életét. Ez ugyan még nem a végleges szám, de a köztudatban élő "sok tízezres" szám túlzó - mondta A. Sajti Enikő történész szerdán.


A szakember a kutatással megbízott Újvidéki Tudományos és Művészeti Akadémia munkája nyomán azt hangsúlyozta:  annyit már el lehet mondani, hogy "ötezer fölött lesz" az áldozatok száma, de hogy mennyivel, azt ma még felelőtlenség lenne kijelenteni.

A kutatásról A. Sajti Enikő elmondta: az Újvidéki Tudományos és Művészeti Akadémia feladata az volt, hogy lehetőség szerint a Vajdaság egész második világháborús civil emberveszteségét felmérje. A demográfiai kutatások kiterjedtek például a népességnövekedés elmaradására is. Próbáltak utánajárni annak is, hogy hány szerbet, horvátot, magyart, németet és zsidót irtottak ki. A kutatások 1941-1948-ig terjedtek, a civil áldozatokra koncentrálva. Vizsgálták tehát a magyarok által végrehajtott razziák hatásait, a német megszállók és a partizánok megtorlásait is. E kutatás alapján, a délvidéki áldozatok etnikai megoszlásban a legtöbben a szerbek voltak, majd a németek, zsidók, és magyarok következtek.

A kutatás eredményei nem azt számszerűsítik, hogy mennyi volt véglegesen az áldozatok száma, hanem azt mondják ki, hogy "máig ennyit tudtak azonosítani". Eszerint mintegy ötezer ártatlanul kivégzett magyar nevét tudták feljegyezni - tette hozzá.

Az ötezres szám irányába hat A. Sajti Enikő szerint egy már korábban megismert úgynevezett OZNA-lista is, melyről a szinte egy évtizede megjelent könyvében egy újvidéki professzor, Alexander Kasas már beszámolt. Kasas azt írja, látta a OZNA (Odelenje za Zastitu Naroda, vagyis Népvédelmi Osztály - a külső és belső ellenség elhárítására, 1944-ben létrehozott fegyveres testület) jelentéseit. Ezek az egységek kifejezetten tisztogató akciókat hajtottak végre, nemcsak a Délvidéken, de a Bánátban és Horvátországban is. Ezek közül a Vajdaságra vonatkozó úgynevezett likvidálási listát látta a professzor, mely szintén ötezer körülire teszi a magyar áldozatok számát.

A vajdasági magyar helytörténészek, akik a helyi kivégzettek névsorát igyekeznek minél pontosabban összeállítani, az eddigi kutatások alapján csaknem négyezer áldozat nevét tudták azonosítani. Fontos megjegyezni azt is, hogy a magyar adminisztráció és hadsereg délvidéki kivonulását követően a magyarok elleni megtorlásokban nemcsak a partizán egységek, az OZNA, de igen gyakran a helyi szerb lakosság, és az általuk létrehozott népőrség is részt vett.

A  magyarok elleni szerb megtorlás valós dimenzióinak feltárását nehezítette és nehezíti mindmáig, hogy  eddig nem volt kutatható a szerbiai levéltárak belügyi anyaga. Borisz Tadics tavaly novemberi budapesti látogatásakor megállapodott Sólyom László magyar köztársasági elnökkel, hogy szerb és magyar történészekből álló közös bizottságot hoznak létre a második világháború idején elkövetett törvénysértések vizsgálatára. "Épp a két elnök találkozója kapcsán kaptunk arra ígéretet, hogy ez az anyag szabadon kutatható lesz" - mondta a történész.

Az eddigi kutatások alapján úgy tűnik, hogy a magyar közvéleményben rögzült negyvenezres szám erőteljes túlzás - jegyezte meg a történész.

"A levéltárak feltárása és a további helytörténeti kutatások azonban, reményeink szerint, már a belátható jövőben lehetővé teszik a megtorlás valós dimenzióinak feltárását" - tette hozzá A. Sajti Enikő.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.