2009. augusztus. 13. 18:12 MTI Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 13. 18:10 Tech

Szondát küldene a Holdra Németország

Személyzet nélküli űreszközt küldhet a Holdra Németország 2015-ben.

A kormány légi- és űrbéli közlekedésért felelős megbízottja, Peter Heinze szerint a küldetést egy három részből álló formáció hajtaná végre, amelyet egy hordozórakéta juttatna a Hold térségébe. A rakétáról leváló leszálló egységből a landolás után előbújna egy holdjáró szerkezetet, amelynek feladta a bolygó felszínének vizsgálata lenne.

A szonda a mérési adatokat egy távközlési műholdhoz - a küldetés harmadik részvevőjéhez - továbbítaná, a műhold pedig a földi központ felé. A műholdas támogatás révén a német misszió a Hold hátsó, a Földtől távolabbra eső féltekére is eljuthatna, ahol az Apollo-program 12 amerikai űrhajósa közül biztonsági okokból egy sem járt.

Peter Heinze szerint a következő öt évben 1,5 milliárd eurót (404 milliárd forint) kellene fordítani a küldetésre. A program azonban munkahelyeket teremtene, megrendelésekhez juttatná az űrkutatás területén ténykedő német cégeket, nem is beszélve a tudományos, innovációs hozadékról. "Minden egyes cent jó helyre kerülne" - mondta Heinze, és emlékeztetett: egyebek között a porszívó és az akkumulátoros csavarhúzó is az űrkutatás "mellékterméke".

Egy hasonló - Leo néven futó - tervet a kormány tavaly nyáron pénzhiány miatt jegelt. Azóta tovább romlott a költségvetés pozíciója. Az anyagi háttér most sem biztosított - ismerte el Heinze. "Ennek megoldása azonban nem is a mi dolgunk, hanem a következő kormány feladata, de ha roncsprémiumra van 5 milliárd euró, akkor erre a programra is elő kell tudni teremteni másfelet" - mondta a konzervatív politikus csütörtöki német sajtóbeszámolók szerint.

A váratlan űrügyi nekibuzdulást kommentátorok a közelgő választásokkal magyarázzák. "Végre megtalálták a tökéletes kampánytémát: utazás a Holdra" - jegyezte meg a Die Welt. Heinze sokat mesélt a tervről, "arról viszont hallgatott, milyen jól jöhet egy ilyen népszerű kezdeményezés a választások előtt" - írta a Der Tagesspiegel.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.