2009. július. 21. 13:13 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. július. 21. 12:59 Tech

A Google véget vetne a vírusok korának

A keresőcég által fejlesztett operációs rendszeren dolgozó egyik vezető szerint a Chrome OS ellehetetleníti majd a vírusok és rosszindulatú szoftverek működését.

A TechRadar, a New Scientist magazinra hivatkozva idézi Linus Upsont, a Google fejlesztési igazgatóját, aki ígéretet tett rá, hogy az új operációs rendszer véget vet a vírusok sikeres működésének.

„Teljesen át fogjuk dolgozni a rendszer biztonsági felépítését, ezért a felhasználóknak nem kell majd foglalkoznia a vírusokkal, rosszindulatú szoftverekkel és biztonsági frissítésekkel” – ígérte Upson.

A bejelentésre talán nem vet jó fényt, hogy nemrégiben hívták fel a figyelmet néhány biztonsági résre, a Google által fejlesztett Chrome böngészőben. Ezek közül kettőt azóta már kijavított a cég.

A cloud technológiára épülő operációs rendszer a szakértők szerint előrelépést jelent a jelenlegi megoldásokhoz képest.

„A frissítések letöltéséhez képest a cloud rendszer két lépéssel előrébb jár, mivel itt jóval gyorsabban telepíthetőek a különböző javítások, s a felhasználónak nem kell ezzel külön időt töltenie” – magyarázta Paul Jackson a Forrester Research munkatársa, hozzátéve, hogy a web-alapú operációs rendszerek még mindig támadhatóak a böngészőn keresztül.

A nagyobb hardvergyártók közül többen jelezték már, hogy teljes mértékben támogatják majd a Google Chrome operációs rendszerét.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.