A vegyifegyvert is kiszagolja a jövő rendőrautója
Egy egyedi autók gyártására szakosodott amerikai cég megtervezte a jövő rendőrautóját, amely három éven belül szolgálatba állhat a tengerentúlon.
A CNN értesülései szerint a georgiai székhelyű Carbon Motors a hivatalos bemutató után nem sokkal 10 000 előrendelést kapott az E7 jelzésű, egyelőre még prototípusként létező rendőrautójára.
A 300 lóerős, 3000 köbcentis dízelmotorral szerelt szörnyeteg 6,5 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/h sebességre, s 250 km/h-s csúcsteljesítményre képes. A megkülönböztető jelzést a korábbiaktól eltérően nem a kocsi tetején helyezték el, hanem beépítették az autó alumíniumból és kompozit anyagokból készült karosszériájába, izzók helyett pedig LED-eket használtak fel.
Akár a régi taxik - csak az utasok nem szabadulnak © Carbon Motors |
A gyanúsítottak könnyebb beszállítása érdekében a hátsó ajtók hátrafelé nyílnak, a hátsó két ülést pedig úgy alakították ki, hogy egyszerűen, akár egy víztömlő segítségével tisztíthatóak legyenek. A tervezés során a rendőröket is megkérdezték, szerintük mire lenne szükség, hogy az autót a lehető legjobban tudják használni a munkájuk során.
Középen az ORCA - innen vezérelhető a sugárzásmérő is © Carbon Motors |
Ennek eredményeként a jármű középkonzolja valóságos műszaki csoda lett. A nagyméretű multitouch – az iPhone telefonokéhoz hasonló – kijelzőről vezérelhető az autó elektronikai rendszere, amely a kocsi elejébe és hátuljába épített kameráknak, valamont a LoJack nevű rendszernek köszönhetően képes percenként akár 1500 rendszám leolvasására, amelyeket automatikusan összevet a nyilvántartással. Emellett hőkamerát, sugárzásmérőt, biológiai fegyverek jelenlétét érzékelő szenzorokat is tartalmaz. A kijelzőt egyébként rapid fedélzeti parancs-architektúrának (On-board Rapid Command Architecture – ORCA) nevezik. Az E7-esek sorozatgyártása várhatóan 2012-ben kezdődhet meg.
Az üléstámlák mellett a nehézfegyverzet © Carbon Motors |
„Egyelőre várjuk meg, hogy elkészüljenek az első, véglegesített modellek” – nyilatkozta egy rendőrtiszt a CNN-nek. „Akkor a nagyobb rendőrőrsök kaphatnak egyet-kettőt, s néhány heti tesztelés után kiderül, hogy mennyivel hatékonyabbak, mint a jelenlegi járőrautóink.”