2009. május. 28. 20:05 MTI Utolsó frissítés: 2009. május. 28. 19:53 Tech

Egy hatodikos lány nevezte el az új Mars-járművet

Kíváncsiságra (Curiosity) keresztelte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA a következő Mars-járművet, amely egy hatodik osztályos lánytól kapta nevét - jelentette csütörtökön az AHN hírügynökség.

A tervek szerint 2011-ben a Vörös bolygóra érkező terepjáró robotautó elnevezésére a NASA országos pályázatot írt ki, amelyre 9 ezren nyújtottak be javaslatot. A kansasi Sunflower általános iskola 12 éves diákja, Clara Ma lett a győztes. A lány egy esszével támasztotta alá az általa javasolt nevet, amelyben arról írt: "a kíváncsiság az a szenvedély, amely mozgat bennünket a mindennapokban, azért lettünk felfedezők és tudósok, mert szükségét érezzük, hogy kérdéseket tegyünk fel".

A lány jutalomból elutazhat a kaliforniai Pasadenába, ahol a Jet Propulsion Laboratóriumban ráírhatja majd nevét a Mars-járműre. A Mars Science Laboratory által kifejlesztett hatkerekű autó - amelynek költségeit jelenleg 2,2 milliárd dollárra becsülik - nagyobb méretű és jobban felszerelt lesz a Marsra küldött korábbi járműveknél. Legfőbb küldetése annak felderítése lesz, hogy abban a körzetben, ahol talajt ér, életben maradhatnak-e mikrobák. Ezenkívül feltérképezi, hogy jelen vannak-e a bolygón az élet kialakulásához nélkülözhetetlen kémiai elemek, és ellenőrzi azoknak az ásványok az előfordulását, amelyek a víz jelenlétére utalnak.

Tudósok abban reménykednek, hogy a Curiosity - amely csaknem két földi évig lesz képes plutónium akkumulátorával barangolni a bolygó felszínén - az élet nyomaira bukkan.

A New Scientist magazin tanulmánya szerint a bolygón lehetnek életre utaló nyomok; elképzelhető, hogy a korábbi Mars-kutató járművek azért nem akadtak ilyen jelre, mert a talajminták elemzése közben véletlenül elégették azokat. Például a Phoenix és a Viking programok esetében valószínűleg azt történt, hogy a bolygón elvégzett elemzés közben több száz Celsius fokra hevített kőzetminták sok oxigént bocsátottak ki, és ha voltak is bennük szerves anyagok, azok egyszerűen szétgőzölődtek.

Hirdetés
Címkék
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.