Nagy cégek ütik a cybersquatterek nyomát
BBC-től a Yale Egyetemen és a Nestlén át Scarlett Johanssonig vállalatok, intézmények, márkák és hírességek hosszú sora indított eljárást tavaly a neten egyre jobban elharapódzó "cybersquatting", azaz az internetcím jogtalan elbitorlása miatt; a Szellemi Tulajdon Világszervezet (WIPO) már több mint kétezer ilyen esetet tart számon.
Főként a gyógyszerészettel kapcsolatos honlapok tulajdonosainak van oka panaszra: garmadával születnek az olyan oldalak, amelyek a nevükkel visszaélve kínálják a védett márkájú gyógyszereket. De a bitorlók gyakori célpontjai a bank és pénzügyi szektor résztvevői, a telekommunikáció, a kiskereskedelem, az élelmiszer- vagy italmárkák, illetve éttermek is.
A WIPO tavaly 2329 internetoldallal kapcsolatos vita ügyében kezdett eljárást.
Közben az Internet Testület a Bejegyzett Nevekért és Számokért (ICANN), amely a tartományneveket kezeli, már arra készül, hogy végződések újabb szériáját bocsássa ki, amivel persze jelentősen megnöveli az eredeti domaintulajdonosok kockázatát.
Ennek veszélyeire hívta fel a figyelmet Francis Gurry, a WIPO igazgatója is közleményében. Mint jelezte: ENSZ-hivatala együtt kíván működni a kaliforniai székhelyű ICANN non-profit szervezettel az új nevek ellenőrzésében, hogy segítsen elkerülni a jövendőbeli törvényes óvásokat.
A tervezett .apple (alma) végződés például joggal hangolhatja le a számítógépes óriást, amelynek nyilván nagyobb rizikót jelent, mint mondjuk egy gyümölcstermelő cégnek. A más jelentéssel nem bíró márkanevek, mint a Sony vagy Kodak ugyanakkor könnyebben védhetőek a netes névlenyúlók ellen - mondta Gurry.
Tim Berners-Lee, a világháló alapítója viszont pénteken egyenesen azt vetette fel, hogy milyen érdekes lenne egy olyan rendszer, amelyben egyáltalán nincsenek domainnevek.