2009. március. 06. 14:55 MTI Utolsó frissítés: 2009. március. 06. 14:55 Tech

Miskolci Ökológiai Intézet: a biomasszát inkább komposztálni kéne

A miskolci Ökológiai Intézet már több térségi fórumon ismertette a biomassza felhasználásával kapcsolatos álláspontját, miszerint a biomassza elégetése kedvezőtlenül hat a klímaváltozásra, ezért inkább komposztálni kell.

A lakosság ezen a területen nagyon nyitott, egy kedvező folyamat beindulásához viszont a döntéshozók és a vállalkozók szemléletváltozására lenne szükség - mondta F. Nagy Zsuzsanna, az intézet munkatársa pénteken Miskolcon. Az intézmény szerint hatékonyabban lehet a biomasszát komposzként felhasználni, mint alternatív energiaforrásként.

Az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány  sajtórendezvényén beszámoltak arról is, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt időszakban  számos illegális hulladéklerakót sikerült felszámolni. F. Nagy Zsuzsanna hangsúlyozta: több esetben a szeméttől kitakarított területek közösségi hasznosítása is megtörtént, van olyan hely, ahol pihenőparkot alakítottak ki, amely dísze lett a környéknek. Hangsúlyozta, hasonló akciókra az idén is lehet pályázni.

A 2010-es Klímatörvénnyel kapcsolatos programokról azt mondta: ahhoz, hogy jó törvény szülessen, az Európai Unió más országaihoz hasonlóan Magyarországon is be kell vonni minden  érintett szereplőt a munkába. A Holocén Természetvédelmi Egyesület munkatársai ezért minden országgyűlési képviselőt felkeresnek, ezzel is utalva arra, hogy egy-egy ember is tehet valamit a klímaváltozás csökkentése érdekében.

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.