Sikeresen szállította a jegesmedvét a hévízi diákok robotja
Egy jegesmedvét kellett a kutatóállomásra szállítaniuk Zürichben hévízi diákoknak, akik a nem kis feladatot robot segítségével hajtották végre.
A hévízi Bibó gimnázium 9. osztályosaiból álló ötfős csapatnak persze nem egy igazi fehérbundás mackót kellett elvinniük, hanem az általuk programozott Lego robotjukkal versenyeztek. A két lány és a három fiú ugyanis a First Lego League elnevezésű verseny európai döntőjén vett részt, ahol osztrák, svájci, cseh, lengyel és szlovák csapatokkal mérkőztek meg.
Tóth András, a kis csapat kapitányának - az ifjabb Andrásnak - az édesapja úgy mesélte, hogy az Európában elindult 650 csapat közül a 24 legjobb jutott el Svájcba. Három magyarországi selejtező első helyezettjei utazhattak a versenyre, a három magyar csapat a középmezőnyben végzett, de a Brainiac nevű hévízi együttes a jövő csapatának szóló különdíjat is hazahozta.
Persze senki ne gondolja, hogy kockák összeépítéséről szól csak a versengés, sokkal nagyobb jelentősége van, hogy az igazi ipari robotok programnyelvéhez hasonló módon kell betanítani a Lego robotokat.
Az ifjabbik Tóth András azt mondta, mindössze két és fél perc alatt kellett végrehajtaniuk a versenyfeladatot, és ez alatt az igen szűk idő alatt kellett felrakni a felépítményeket, a fogókarokat és más hozzáépíthető szerkezeteket, plusz a feladatot végrehajtani. A 15 éves csapatkapitány szerint a robotoknak nem a megépítése számít bonyolult feladatnak, hanem a programozása, ugyanis rendkívül összetett mozgássorokra kell őket megtanítani.
A klímaváltozás szerepelt az idei verseny középpontjában, ahol nem csak a feladat végrehajtását értékelték a zsűritagok, de azt is például, hogy mennyire együttműködők a versenyzők.
A legeredményesebb magyar csapat vezetője két évvel ezelőtt ismerkedett meg első robotjával, tavaly pedig kiötlötte, hogy érdemes lenne megpróbálni a versenyzést. Ma már szervomotorokkal, mágneses vagy távolság-, hang- és színérzékelő szenzorokkal is fel tudják szerelni masinájukat, amelyet szerdán iskolájuk igazgatójának is bemutattak.