Épül az elektronikus Bastille
Egyre nagyobb port ver a július 1-én bejelentett új francia törvénytervezet, amely az Edvige névre hallgató biztonsági adatbázis köré épül. Az Edvige-ben aktív politikai, társadalmi vagy tudományos szereplők adatait gyűjtenék össze azokéval, akik "vélhetően meg tudják zavarni a közrendet". Egy megkérdezett ügyész szerint az államigazgatás az adatbázissal azt állíthatna félre jogszerűen, akit csak akar.
A törvényrendelet szerint az Edvige azon 13 év feletti állampolgárokról gyűjt be adatokat, akiknek aktív szerepük van a politikai életben vagy a szakszervezetekben, illetve akiknek jelentős oktatásügyi, közgazdasági, társadalmi vagy vallásos szerepe van - emellett külön kitételben szerepelnek azok, akik "vélrhetően meg tudják zavarni a közrendet". A begyűjtendő információk között lakcímek, telefonszámok, email-címek, fizikai leírások, viselkedési szokások, pénzügyi feljegyzések, illetve személyes kapcsolatok találhatóak: egyes szakértők szerint ez azt jelenti, hogy a rendőrség adatokat gyűjthet az állampolgárok etnikai hovatartozásáról, szexuális preferenciáiról vagy intim kapcsolatairól is.
A Edvige adatbázisnak nincs helye semmilyen demokráciában, nyilatkozta Michel Pezet ügyész a Le Monde csütörtöki számában. "Nincs semmi a határozatban, ami bármilyen törvényes határt szabna - az államigazgatás azt csinál, amit akar, nincs biztosíték arra, hogy az adatbázist moderációval használják majd-e. Elérkezett az elektronikus Bastille kora.
A kormány mindemellett azt állítja, az Edvige eddig különálló biztonsági szervezetek összeolvadásából jönne létre, akik adatbázisaikat is egybeépítenék a többi hasonló szervezetével. A tervezettel szemben eddig számos bírói, civiljogi és melegjogi szervezet, valamint szakszervezet fejezte ki nemtetszését, egybehangzó véleményük szerint a projekt az állampolgárok magánéletét akarja kivizsgálni.