Zöldnap: egyre több területen okoz károkat a felmelegedés
A globális felmelegedés és a klímaváltozás nemcsak az éghajlatban, hanem a társadalom számos területén is egyre nagyobb károkat okoz – mondta Láng István, a Magyar Tudományos Akadémia kutatóprofesszora.
Láng István akadémikus. Még több kényszerítőeszköz kéne © wikipedia.org |
A nagyobb népesség több energiát használ, ami óriási társadalmi, gazdasági, sőt biztonságpolitikai kockázatokkal is járó energiaspirált eredményez – mondta a professzor. Szerinte a fosszilis energiahordozók iránti keresletet csak közös emberi összefogással lehet mérsékelni.
Az akadémikus nem örül a gazdasági előnyökkel járó kvótakereskedelemnek, szerinte ugyanis a káros anyagok visszaszorítása érdekében még több kényszerítő eszközre lenne szükség. Helyeselte azonban, hogy az Európai Unió felülvizsgálja azt a korábbi célkitűzését, miszerint a bioüzemanyagok részaránya legalább 10 százalékos legyen. Egy tanulmányra hivatkozva az akadémikus elmondta, hogy ennek az aránynak a teljesülheséhez az európai gabonatermelő területek 70 százalékán kellene energianövényeket termeszteni. A bioüzemanyagok területén azonban 10 éven belül változás történhet. A jelenlegi technológia ugyanis csak az élelmiszeripar által használt keményítőt és cukrot képes felhasználni, de már létezik egy – ma még túl költséges – technológia, amely a növényi mellékterméket, vagyis a cellulózt is képes energiahordozóvá alakítani.