2007. december. 21. 16:29 MTI Utolsó frissítés: 2007. december. 21. 16:28 Tech

Aktív jégmezőre bukkantak a Marson?

Egy mozgó jégtábla látható a vörös bolygó hegyvidékes déli féltekéjén az Európai Űrügynökség (ESA) Mars Express nevű szondájának az egyik felvételén a kutatók szerint.

Az már ismert, hogy a Marson több millió éve képződött jégtáblák vannak, de eddig viszonylag fiatal, néhány ezer évvel ezelőtt létrejöhetett aktív jégtáblák létét még nem mutatták ki az égitest körül keringő űrszondák. Gerhard Neukum, az ESA Mars-programjának egyik kutatója elmondta, hogy az űrügynökség szondájának felvételein a jégtábla felszínén fehér kidudorodások láthatóak, amelyek eredője lehet akár
a felszín alól feltört víz is.

A Mars Express radarműszerei most ugyan még nem mutatták ki, hogy ezek a jelenségek valóban a rideg marsi hőmérséklet miatti vízjégfoltok-e, de Neukum jelezte, hogy az elkövetkező hónapokban a Mars Express többször is elrepül a Mars szóban forgó területe fölött, és remélhetőleg a későbbi mérések igazolják a mostani feltételezést - olvasható a brit közszolgálati műsorszolgáltató, a BBC hinlpaján. A Marson "rendes körülmények" között a felszín alól feltörő szilárd anyag szublimálódik, vagyis megolvadás nélkül közvetlenül légneművé válik. Neukum szerint a mostani jelenség azonban nagyon is Föld-szerű folyamatokra utal. Ha pedig a Mars felszíne alatti vízben mikroorganizmusok tenyésznek, akkor azok akár ezeknek az egyelőre még feltételezett "felbugyorgásoknak" a réven a felszínre kerülhettek. 
   
Erre a kérdésre a kutatók ha előbb nem is, de a nyáron választ kaphatnak. Júniusban száll le ugyanis a vörös bolygó északi sarkkörének közelében az amerikaiak Phoenix Mars Lander nevű szondája. Fő feladata a víz kutatása lesz. Ehhez az alapanyag pedig a fagyott talaj alatt meghúzódó jégréteg. A szonda két méteres robotkarja akár fél méteres lyukat is képes fúrni majd a talajba, hogy jégmintát vételezzen. Ezt a szonda egy másik műszere megolvasztja, majd az így nyert vizet veti vizsgálat alá a fedélzeti laboratórium, és igyekszik utánajárni annak, hogy a marsi víz alkalmas-e, vagy alkalmas volt-e valamikor akár a legprimitívebb életformák hordozására, illetve kideríteni azt, hogy a marsi víz milyen hatással lehetett a bolygó ásványi elemeinek az alakulására.

 

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.