1982 augusztusa, Németország. A Philips leányvállalata, a Polygram új gyártósort avat a Hannover melletti Langenhagenben. A futószalag végén álló munkás óvatosan leemeli a gépről a lemezt, a fény felé fordítja, s gyönyörködik a csillogásában. Nem is sejti, hogy amit a kezében tart, egy új időszámítás kezdetét jelenti: a mindössze 12 centiméter átmérőjű, 1,2 mm vastag (pontosabban szólva vékony), alig 15 gramm súlyú polikarbonát lemez az addigi egyeduralkodó bakelitlemezek felváltására hivatott. A szivárványos fényben csillogó, Compact Disc (CD) névre hallgató lemezről – feltéve persze, hogy a megfelelő készülékbe helyezték – egy búcsúalbum akkordjai csendültek fel: a svéd Abba együttes utolsó, amúgy hagyományos hanglemezen is megjelent The Visitors nevű zenei összeállítása. (Az előzetes tervek szerint, az első CD-n a Trio nevű formáció zenélt volna, ám valaki a nagyok közül másként döntött. Hiába no, olykor ilyen apróságokon múlik az örökkévalóság.)

Az Abba The Visitors nevű albuma CD-n

A digitális rögzítés e 12 centis újdonságának megjelenését persze hosszú kutatómunka előzte meg, amelyhez mind a Sony, mind a Philips hozzátette a magáét. A Philips például a – Bildplatte néven ismertté vált – lézervíziós rendszerével megalkotta a lézeres letapogatású rögzítési eljárást, a Sony pedig a mechanikus összetevők miniatürizálásában, illetve az audiojelek digitalizálásában szerzett tapasztalatait osztotta meg partnerével.

Legendák születnek
A CD 25 éves születésnapja kapcsán kiadott sajtóközleményben a Philips újfent megerősítette a CD játékidejéről szóló, világszerte elterjedt legendát. Eredetileg 60 perces hosszúságról született megállapodás, amely az akkori popalbumok számára több mint elegendő volt, hiszen akkoriban az oldalanként kevesebb, mint 30 perces játékidőt kínáló bakelitlemezre voltak berendezkedve. A Sony alelnöke azonban, aki mellesleg a klasszikus zene nagy rajongója is volt, mindenképpen egyben szerette volna meghallgatni Beethoven IX. szimfóniáját, amely az akkoriban rendelkezésre álló előadásokban körülbelül 74 perc hosszúságú volt.

A szivárványos korong akár egy egész szimfóniát is hordozhat

Mivel a CD-szabvány specifikációi meglehetősen engedékenyek, még ennél a bizonyos 74 percnél is hosszabb lehet a CD-k játékideje: ügyes trükkök bevetésével, az írható CD-k esetében, még 80 perc is elérhető. 1997-ben azonban még nem tartottak itt, s tetszett, nem tetszett, le kellett rövidíteni az amerikai Metallica együttes Load albumán található The Outlaw Thorn című számot, mivel lemezkiadójuk – aki nem volt más, mint a már említett Polygram – úgy vélte, hogy a 78 perc 59 másodpercnél hosszabb CD-ket már nem minden CD-lejátszó tudná hibátlanul megszólaltatni.
Érdekes szóbeszédek keringenek a CD méretéről is: vannak például, akik szerint az a bizonyos 12 centis átmérő a kompaktkazetta 11,5 centiméteres átlójához igazodik. Úgy hírlik, hogy mivel a Philips túl nagynak tartotta a CD-t, a Sony a világ különböző pontjairól származó öltönyök zsebét is lemérette annak alátámasztásául, hogy igenis elférnek ezekben a Jewel Case csomagolású korongok.

És a viták fellángolnak
A CD megjelenését óriási viták követték. Voltak, akik az egekig magasztalták az újfajta hanghordozót, utalva vitathatatlan előnyeire (könnyű, egyszerű váltani az egyik számról a másikra, lejátszáskor nem karcolódik a korong), a vájtabb fülűek viszont állították: hideg, kemény az új médium hangzása. A CD-játszók gyártói erre számos trükköt bevetettek, így például digitális szűrőket alkalmaztak, amelyek arra voltak hivatottak, hogy visszaállítsák az analóg rögzítésű lemezeken hallható meleg hangzást. Egyre nyilvánvalóbbá váltak azonban a digitális előállítás okozta új problémák is, például a keverés közben jelentkező „aliasing”. Ezért manapság a kezdeti 16 bites felbontással és a 44,1 kHz-es mintavételi értékkel szemben a 24 bit és a 192 KHz vált megszokottá a CD-gyártásban.
Míg kezdetben a CD-k terméktájékoztatójában gyakran előfordult az „életünk végéig” szlogen, mára már eltűnt ez a fordulat a leírásokból. Kiderült ugyanis, hogy azok a lakkok, amelyeknek a korongok piciny bemélyedéseit kellene rögzíteniük, tönkretehetik az alumínium reflexiós rétegeit. Ezeket a problémákat időközben persze orvosolták, ám a vitáknak nem lett vége, legfeljebb most már az írható CD-k és DVD-k élettartama körül forognak.
Viták ide, élettartam oda, abban mindenki egyetért: óriási találmányról van szó, amely gyökeresen megváltoztatta az információtechnológiát és a szórakoztatóelektronikát, s ma már elképzelhetetlen volna az életünk a CD különböző megjelenési formái nélkül. Köszönjük tehát Philips, köszönjük tehát Sony – boldog szülinapot CD!