1982 igazán különleges év volt: ekkor dobta piacra a Commodore cég a C64 típusjelû személyi számítógépet. A C64 megjelenése pedig sok mindent hozott magával...
1982 elõtt is készültek úgynevezett „mikrogépek”, és persze mind a mai napig gyártanak otthoni használatra szánt gépeket (illetve most már szinte csak PC-ket), azonban azt a sikert és hírnevet, amelyet a C64 ért el, azóta sem sikerült senkinek elérni. És hogy miért is speciális év 1982? Nos azért, mivel a C64 megjelenése sok mindent vont maga után (akarva, akaratlanul). Ekkor alakult ki az otthoni számítógépezés kultúrája, ekkor szerette meg a számítástechnikát az akkori fiatal (ma már negyvenes) generáció, ráadásul gyakorlatilag a C64 miatt alakult ki a teljes mai PC-s játékipar. Ugyancsak ez a kis gép „felelõs” azért, hogy létrejöttek olyan sosem volt hobbik, mint a „cracker” vagy játékokat és szoftvereket nagyban másolgató felhasználók, illetve a számítógépes zeneszerzõk. Bármilyen hihetetlen a számítástechnikai újságírás megszületése, illetve a magazinokhoz adott lemezmellékletek kialakulása is a C64-nek köszönhetõ. Röviden és tömören: mindaz, ami ma a számítástechnikát jelenti nekünk, otthoni felhasználóknak (beleértve a magazinokat, lemezmellékleteket, számítógépen készült zenéket, számítástechnikai mûsorokat és még sorolhatnánk), közvetve vagy közvetlenül, ennek az igen csúnya, 64 KB memóriával rendelkezõ, írógépre emlékeztetõ ketyerének köszönhetõ. Lássuk hát a számítástechnika kétségtelenül leglegendásabb történetét !

A sorhajóhadnagy
Jack Tramiel élete igen kalandos és viharos. 1928-ban született a lengyelországi Lódz városában. Az 1939-es náci invázióban õt és családját Auschwitzba deportálták. Tramielt szerencséjére (lehet ezt szerencsének hívni?) kiválasztották a Dr. Mengele által „vizsgálgatott” kisérleti csoportba, így valamivel jobb bánásmódban részesült, mint a társai, legalábbis ami az ellátást, a kényszermunkát és a tartótisztek kegyetlenkedéseit illeti.

Jack Tramiel napjainkban

Késõbb Alumba, a Hanover melletti táborba került, innen 1945-ben került ki, amikor az amerikai hadsereg felszabadította a tábort. 1947 novemberében, mint oly sok lengyel sorstársa, Tramiel is az USA-ba emigrált, ahol 1953-ig mint taxisofõr dolgozott. A hadseregben eltöltött évek alatt, a jó mûszaki érzékû Jack igen nagy tapasztalatot szerzett az írógépek javítása és összeszerelése terén… Így a taxizásból származó kicsiny bevételt cégalapításra használta: megvásárolt egy romos raktárépületet Bronxban, majd kitett egy táblát az ajtó fölé: „Commodore Portable Typewriter”. A vállalkozás azért kapta a Commodore International nevet, mert Tramiel egy katonai csengésû titulust szeretett volna, ám már minden magasabb rang, így a General (tábornok) és az Admiral (tengernagy) is foglalt volt. Ezért hát maradt a Commodore (sorhajókapitány).
Jack tehát elkezdett olcsó írógépeket importálni Európából (ne feledjük, az 50-es években az írógép nagyjából akkora üzlet volt, mint most a PC-ké), és az elsõ nyereséges évek bevételét visszaforgatva nyitott még egy irodát Torontóban, Commodore Business Machines néven. A 70-es években a Texas Instrumentstõl beszerzett lapkakészletekre épített számológépeivel tört be a piacra (A Commodore gyártotta az elsõ amerikai elektronikus számológépeket), ez az üzlet igen jól ment, egészen addig, amíg mindenki (beleértve az óriási Texas Instrument céget is) el nem kezdett számológépeket gyártani. Ideje volt tehát új piacok felé nyitni…

Kisebb-nagyobb viharos idõszakok után (a Commodore cég hol jól ment, hol rosszul), Jack talált egy befektetõt, aki anyagi segítséget nyújtott a terjeszkedéshez és az új piacok meghódításához. A Commodore ezután felvásárolta a MOS Technologyt, ami valószínûleg Jack életének legjobb döntése volt, a MOS-szal együtt érkezett ugyanis Chuck Peddle – Chuck pedig kifejlesztette a világ leglegendásabb (és sokak szerint a mai napig a világon a legjobb) processzort, a Motorola 6500-as szériát, a jövõbeni C64-es szívét. 1977-ben elkészült a Commodore elsõ, ún. „asztali” számítógépe a PET (Personal Electric Transactor). A PET tartalmazott egy magnót, billentyûzetet és egy monitort – és persze hatalmas siker lett. 

Hamarosan azonban érkeztek az Apple gépek (AppleII) és a TSR80 sorozat is – a PET nemsokára visszaszorult a keresleti listán, legfõképpen viszonylag magas ára miatt. A Commodore ezért úgy határozott, hogy készít egy nagyon olcsó (300 dollár alatti) számítógépet, amelynek színes kijelzõje lesz (ez akkoriban szinte hihetetlennek tûnt), és elsõsorban az otthoni, hobbifelhasználókat és persze a játékos kedvû fiatalokat célozza meg. Így jött létre a VIC20, a C64 elõdje, ami bár üzletileg sikeres volt, mégsem „robbant akkorát”, amekkorát Jack szeretett volna, hiszen a paraméterei viszonylag gyengék voltak, még az akkori piacon is (5 KB memória, 176x184-as felbontás). Az alapok azonban már készen áltak, hiszen megvolt a legendás grafikus chip, a VIC, csak egy kicsit fejleszteni kellett a konstrukción.

 VIC és SID – a két hallhatatlan
A VIC20 után, 1982-ben megérkezett a C64, ami szinte azonnal a világ legsikeresebb és legnagyobb számban eladott otthoni számítógépe lett. A piacra történõ bevezetés után 2 évvel megdöntötte az eladási rekordokat, több mint 4 millió példánnyal világszerte. A Commodore csõdjéig pedig, az általánosan elterjedt nézet szerint 22-30 millió darab kelt el belõle, amivel bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is. Minek köszönhetõ ez az azóta is megismételhetetlen siker? Nos, egy nagyon egyszerû recepteknek: A C64 egybe volt építve a billentyûzettel, és nem járt hozzá monitor: csak egy tévékimenet volt a hátulján, így bármilyen televízióra csatlakoztatni lehetett – Jack így megspórolta a színes kijelzõt. Mivel a gép és a billentyûzet egyben volt, az elõállítási költséget is le lehetett szorítani – így maga a C64 is szinte hihetetlenül olcsón került a piacra, bárki vehetett és használhatott egyet, akinek volt otthon tévéje. Ha pedig magnót, illetve késõbb flopilemez-meghajtót akartunk, azt külön kellett hozzá megvenni – így mindenki eldönthette mennyit szán az otthoni konfigurációra. Mindez persze még nem lett volna elég a sikerhez: ott volt azonban a remek Motorola 6510-es processzor, valamint a C64 szíve és lelke, a VIC és a SID.

A VIC (Video Interface Chip) a világ legjobb grafikus processzora volt akkoriban (16 színû, nagyfelbontású grafika, 320x200-as felbontással), ez volt a gép szíve: aki csak meglátta a fantasztikus színeket és felbontást, rögtön beleszeretett. (Abban az idõben a PC tulajdonosoknak külön kellett megvásárolniuk a CGA (Color Graphics Adapter) videokártyát, az amúgy sem túl olcsó alapgép mellé, és így is csak négy szín volt elérhetõ a 320x200-as felbontásban). És persze ott volt a „lélek”: a SID – azaz a C64 mai napig legendás audiochipje, a Bob Yannes által tervezett SID (Sound Interface Device). Ez a vezérlõ a fuvolahangtól a mozdony pöfögéséig minden elképzelhetõ hangot meg tudott szólaltatni, és olyan színvonalú és minõségû zenék, hanghatások elõállítására volt képes, amilyeneket a PC felhasználók bizony 1987-ig, az Adlib hangkártya megjelenéséig csak vágyakozva figyeltek. (Mellesleg az internet a mai napig tele van SID, azaz C64 zenékkel, van SID emulator, ha nosztalgia muzsikát akarunk hallgatni, a SID tehát ugyanolyan népszerû 2006-ban is, mint 1982-ben volt, ez azért nem kis teljesítmény…) És mintegy „hab a tortán” alapon, az operációs rendszer tartalmazta a világ egyik legkönnyebben megtanulható programnyelvét, a BASIC V2-öt, hozzá az akkoriban rengetegnek számító 64 KB memóriával. A C64-et megjelenése után a végletekig tuningolták, készült rá ablakos operációs rendszer (bizony), fényceruzát is kezelni képes, még mai szemmel is profinak tûnõ grafikus programok (pl. Amica Paint, Art Studio), a lelkes hobbiprogramozók a 16 színû megjelenítésbõl elõször 32 színût, majd 64 színût varázsoltak – tették mindezt a hardver módosítása nélkül, kizárólag a VIC rejtett lehetõségeit és programozási trükköket használva. (Jó példa, hogy mi mindent lehetett kihozni az alapgépbõl…)

Készült C64-es egér, fénypisztoly, mindenféle cartridge-ek (ezekkel tovább lehetett fokozni a gép teljesítményét, és persze egyéb trükkökre is használható volt…), és hogy itthoni vonatkozása is legyen a dolognak: Magyarország elsõ számítástechnikai kiadványa az 1984-ben megjelent Mikroszámítógép Magazin volt – tele C64-es cikkekkel és tippekkel…
A Commodore cég a kilencvenes években már nem tudta tartani a lépést a PC-kkel, a Commodore Amiga kezdeti sikere után nehezebb idõszakok következtek – végül a cég csõdbe ment. A C64 sikereit (sõt, érdemeit) azonban már senki nem veheti el tõlük – a 80-as években a C64-ek bekerültek az otthonokba, rákapcsolódtak a tévékre, a tinédzserek elkezdtek programozni és szoftvereket másolni, nagyban elõsegítve azt, hogy végül eljussunk idáig.