Agyba köthető látcsövet fejleszt az amerikai hadsereg
Az Egyesült Államok különleges alakulatainak eszközállománya egy furcsa, de rendkívül hatékony készülékkel gazdagodik a közeljövőben: az új típusú távcsővel az eddigi készülékeknél tízszer messzebb látnak a katonák, hála a frontális lebenyre kötött érzékelőknek, melyek a katona tudatalattija által felfedezett rejtett veszélyekre is figyelnek.
Az új távcsővel messzebbre látnak majd © AP |
A fejlesztők szerint nincs szükség tudományos újításokra, az agyra kötött távcső elkészítéshez, a Cognitive Technology Threat System projekt (veszélyfelismerő technológia rendszer) minden részét kidolgozták már. A DARPA azonban szeretne néhány, a laboratóriumaiban évek óta érlelődő megoldást is integrálni a készülékbe, így egy lapos, széles látószögű optikát, mely lehetővé teszi egy fejlett elektorenkefalográf (EEG) alkalmazását, az agyhullámok kellően gyors észleléséhez.
A DARPA által márciusban a virginiai Arlingtonban tudósoknak és védelmi szakértőknek tartott találkozót, melyen az eszköz végső fejlesztésében részt vevők jelentek meg. Az eseményen elhangzottak szerint a cél, hogy 1000 és 10 000 méter közti távolságban láthatóvá tegye az új eszköz a felderítők számára a terepet, a jelenleg használt távcsövekkel szemben, melyek 300 és 1000 méter közti távon használhatóak. A DARPA elképzelései szerint a készülék 120 fokos látómezőt kell, hogy belásson és 10 kilométerre lévő mozgó járműveket is tudnia kell követni.
© DARPA |
A téma szakértője Dennis McBridge a Potomac Intézet elnöke szerint: „az egész a célfelismerésről és a mintafelismerésről szól”. Az előzőleg a haditengerészet kísérleti pszichológusaként dolgozó McBridge szerint az ember az évmilliók alatt kiemelkedően működő frontális lebenyt fejlesztett ki magának.
A frontális lebeny teszi lehetővé, hogy az agy gyorsan vehessen mintát a körülötte érzékelt környezetből, de erősen kontrollálja a beérkező jeleket, és figyelmeztet, ha hibázik az érzékelés. Az EEG-vel éppen ezt a funkciót kerüli meg távcső, és olyan potenciális veszélyeket is átenged a szűrőn, melyeket amúgy a frontális lebeny blokkolna.
John Murray az SRI International tudósa a látcső felhasználási területeiről beszélve figyelmeztetett, hogy bár az eszköz kísérleti környezetben jól teljesít, de külön kérdés mire használható valós körülmények közt.
Arról, valójában hogyan is néz majd ki a látcső, még semmi biztosat nem tudnak maguk a fejlesztők sem. McBridge ezzel kapcsolatban annyit közölt, hogy mivel az EEG készülékek egyre kisebbek, nem feltétlenül egy feltűnő szkafanderhez illő sisakot képzeljünk el. A készülék súlya és energiaellátása mégis komoly kihívás a kutatóknak, akik 2,2 kilogramm alá szeretnék szorítani annak tömegét.