2006. november. 16. 08:32 MTI Utolsó frissítés: 2006. november. 16. 09:00 Tech

Megszületett az első magyar klónozott egér

Hazánkban elsőként sikerrel állított elő testi sejtből klónozott állatot egy gödöllői tudóscsoport - közölte Dinnyés András professzor, a kutatócsoport vezetője.


A Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutató Központ csoportvezetője elmondta, az FVM-hez tartozó intézetben európai uniós, továbbá a Wellcome Trusttól, valamint hazai OTKA és NKTH-tól származó pályázati támogatással három éve dolgoznak a feladaton, több mint húsz fő részvételével.
 
A kutatások eredményeként, a petesejt magját egy másik egyed petesejtje körül található, úgynevezett kumulusz sejtjből származó sejtmaggal helyettesítve új egér született, amelyet Klonilla névre kereszteltek.
 
Ez az eredmény a professzor elmondása szerint fontos lépés a mesterséges úton, sorozatban "gyártható" transzgenikus egerek, nyulak és más állatfajok előállításához szükséges technológiai rendszer kimunkálására, amely nagy segítségül szolgálhat az orvostudománynak.
 
A kísérleti alanyként felhasznált klónozott állatok sokaságánál egy-egy gén célzott megváltoztatásával a kutatók közelebb kerülhetnek a különféle betegségeket kiváltó genetikai okok jobb megértéséhez - mutatott rá Dinnyés András.
 
A gödöllői intézet kutatócsoportja tervbe vette, hogy 2008-ig klónozott nyulat is előállít. A továbbiakban esetleg patkány, sertés, vagy szarvasmarha klónozására is kiterjed majd a tudományos munka, és a klónozás a veszélyeztetett fajok megmentésében is szerepet játszhat.
 
Dinnyés András elmondta, hogy ember reprodukciós klónozását hazánkban és világszerte a törvény tiltja, nagyon helyesen, mivel az etikai megfontolások mellett a tudomány mai állása szerint az ilyen módon születendő csecsemők többsége torzan jönne a világra, ennek elősegítése pedig felelőtlenség lenne.
Hirdetés