Elhunyt Jack Kilby, a mikrochip atyja
A számítástechnikát és az elektronikát megújító Nobel-díjas kansasi mérnököt 81 éves korában érte a halál.
Jack Kilby, a mikrochip feltalálója © AP |
A tudománytörténészek Henry Ford és Thomas Edison találmányaival megegyező jelentőséget tulajdonítanak Kilby ötletének.
A sokmilliárd dolláros informatikai iparág megszületését lehetővé tévő mérnök Kansasben született, s gyermekkori álma vált valóra, amikor felvételt nyert a University of Illionis egyik műszaki fakultására. Diplomaosztója után nem sokkal a Texas Instrumentsnél helyezkedett el, korszakalkotó ötlete pedig akkor pattant ki a fejéből, amikor egyedül dolgozott egy laboratóriumban, míg kollégái a nyári szabadságukat töltötték.
Kilby és a TI elsőként szabadalmaztatták az újfajta tranzisztort, ám riválisának, Bob Noyce-nak tulajdonítják a tömeggyártás lehetővé tételét. Noyce a későbbiekben Gordon Moore-ral együtt megalapította az Intelt.
Kilby első nyomtatott áramköre nagyjából akkora volt mint egy gemkapocs. Ma már mintegy százmillió tranzisztort lehet egy ekkora lapkára zsúfolni. A tudományos felfedezésnek többek között a Szovjetunóival folytatott űrverseny adott hatalmas löketet. A szabadalom bejelentése után a Texas Intsruments nyerte a pályázatot, hogy chipeket szállítson a Minuteman elnevezésű rakétához.
Kilby 1983-ban ment nyugdíjba a cégtől, bár a későbbiekben is dolgozott ott tanácsadóként. Tiszteletére a vállalat kutatási komplexuma az ő nevét viseli. Karrierje során a mérnök több mint hatvan szabadalmat nyújtott be, elnyerte az amerikai National Medal of Science-t, valamint beválaszottták a feltalálók halhatatlanjainak csarnokába. Jack Kilby 81 évesen, rák következtében hunyt el.