Inflációt meghaladó bővülés várható az IT szektorban
Az elmúlt év szép eredményeket hozott a magyar informatikai ágazat számára, ám az idén nem valószínű, hogy a 2004-es növekedést meg lehet ismételni.
Az idei fejlődés egyik legjelentősebb motorja – miként tavaly is – a banki-pénzügyi szektor lesz, míg az államigazgatási piac tovább szűkül. A hatékonyságot javító integrációs, ügyviteli és üzleti intelligencia megoldások továbbra is a középpontban maradnak – értékelte az idei kilátásokat Verseghi-Nagy Miklós, a KFKI Csoporthoz tartozó IQSYS Informatikai Rt. ügyvezető igazgatója.
A bankszektorban az elektronikus szolgáltatások piaca tovább bővül, ezért ehhez mindenképp beruházások kapcsolódnak. Tovább növekszik a hitelezési piac, amely szintén fejlesztéseket von majd maga után, és az idén is folytatódik az alkalmazkodási folyamat a bankok jövőbeni működését leíró Basel II. egyezmény követelményeihez.
Az államigazgatás lehetőségei az idén – az informatikai beruházások szempontjából – talán még a tavalyinál is szűkebbek lesznek. A költségvetés számai azt vetítik előre, hogy az informatikára költhető állami pénzek igen vékonyan csordogálnak majd, pedig az államigazgatásban – többek között az uniós kötelezettségek miatt is – jelentős fejlesztésekre volna szükség. A helyi közigazgatásban azonban más szelek fújnak. Idén megérkeznek az első uniós pénzek, amelyek az önkormányzati és magánpénzekkel kiegészülve számos településen, régióban generálnak majd fejlesztéseket.
Az iparon belül elsősorban a kkv-szektor előretörése várható, ahol a különböző ERP és CRM rendszerek rohamosan terjednek, és ez az idén sem lesz másképp, de a nagyvállalatok érdeklődése is nő a fejlett informatikai megoldások iránt.
„A teljes IT ágazat növekedését 6-8 százalék körülire becsülöm, ami várhatóan csak 2007-től vesz majd igazi lendületet, amikor a Nemzeti Fejlesztési Program második üteme beindul” – vélekedett Verseghi-Nagy Miklós. Ami a piac szerkezetét illeti, az IT szektor konszolidációja minden bizonnyal legalább a tavalyi ütemben folytatódik. Különösen igaz lesz ez az elsősorban exportra dolgozó vállalatokra, amelyeknek az életét az erős forint nagyon megnehezíti. Valószínű, hogy az idén függetlenségüket csak a legnagyobbak tudják majd megőrizni.