Hálózat hvg.hu 2011. augusztus. 23. 08:49

Líbia ismét online

A hat hónapos szünetet követően lassan helyreállni látszik az internetkapcsolat Líbiában.

A helyi lakosok arról számoltak be, hogy a kapcsolat még nem megbízható, eltűnik, majd visszajön, de szórványosan ismét van internet. Az állami tulajdonban lévő internetszolgáltató (ISP) honlapján a következő üzenet áll: "Líbia, egy törzs" – áll a BBC hírében.  

Líbiában az internetforgalom jóformán nullára csökkent március elején, amikor Moamer Kadhafi lekapcsoltatta a netet, hogy ezzel is megpróbálja akadályozni a felkelőket.

Tripoli ostrom alatt áll, és a forradalmárok a jelentések szerint átvették az irányítást, úgy tűnik, a hatóságok már nem tiltják, hanem tűrik a netet. 

Google, Akamai
A Google web analytics és az Akamai net monitoring szolgáltatása is kiugróan magas értéket mutatott augusztus 22-én reggel. Az Akamai egyik igazgatója, David Belson azt mondta, hogy az internetes aktivitás közel 500 százalékkal nőtt, bár később csökkent a nap folyamán.

A Renesys internetes cég hivatalos blogjában azt írják, hogy valószínűleg Líbia Border Gateway Protocolját (BGP) kapcsolták le, ezért tűnt el az egész országban a hálózat. A BGP helyreállt, ám ezután a helyi ADSL széles sávú kapcsolatok voltak elérhetetlenek – írja a blogban James Cowie.

AP
A webmonitoring cégek számára is nehéz pontosan megállapítani, mi történik az országon belül – egy bizonyos, az internet szórványosan elérhető Líbiában.

A líbiaiak azonnal használják is az kapcsolatot - ha van -, hogy híreket továbbítsanak az országban zajló eseményekről. Egyes forradalmi csoportok – mint például a Líbiai Ifjúsági Mozgalom tagjai - rendszeresen üzennek a Twitteren, próbálják tájékoztatni egymást. 

Hirdetés