Gulácsi Hernandez büntetőjét is védi, négyből a harmadikat a párbajban. Magyarország bronzérmes.

Ez a cikk az alábbi percről percre tudósítás része
2009. október. 16. 19:10 Utolsó frissítés: 2009. október. 16. 23:28 Sport

Gulácsi megint hős lett, bronzérmes a magyar válogatott

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, egyik csapat sem tudott felülkerekedni. A második játékrészben a magyar alakulat dominált, veszélyesebben játszott, a vezető gólt mégis Costa Rica szerezte meg. Koman Vladimir a végén büntetőből egyenlített, a tizenegyespárbajban pedig Gulácsi újra hős lett, négyből három kísérletet hárítva. Magyarország szerezte meg a bronzérmet.

Most érkezett

Gulácsi Hernandez büntetőjét is védi, négyből a harmadikat a párbajban. Magyarország bronzérmes.


A magyarok kezdték aktívabban a mérkőzést, de a fölényük meddőnek bizonyult, komoly helyzetig nem jutottak. Futács sérülése és azt követő lecserélése után valamelyest visszaesett Egervári Sándor együttesének játéka, melynek következtében inkább Costa Rica akarata érvényesült. Többnyire mezőnyjátékkal telt az idő, s két, kissé fáradtnak tűnő csapat küzdelmét láthatta a közönség. A szünetig inkább a közép-amerikaiaknak volt egy-két veszélyes támadásuk, de gól nem született.

A folytatásban ugyanolyan lassan csordogált a játék, mindkét gárda idegesen és pontatlanul futballozott. Az idő előre haladtával egyre jobban fáradtak a játékosok, de úgy tűnt, hogy Egervári legénysége bírja jobban erővel, ugyanis egyre nagyobb fölényben játszott, és sorra dolgozta ki a lehetőségeket. A sok kihagyott helyzet és a kapufa megbosszulta magát, s az egyetlen ellentámadásából - Debreceni hibáját kihasználva - gólt szerzett Costa Rica.

A magyarok viszont ahogy az egész vb-n, úgy most sem adták fel, és az utolsó pillanatig küzdöttek az egyenlítésért, Koman és Németh összjátékai rendre ziccereket eredményezett. Végül az AEK Athénban légióskodó csatár lerántásáért megítélt büntetőt a csapatkapitány Koman értékesítette már a ráadásban.

Koman Vladimir (balra) tizenegyese a sírból hozta vissza a meccset
© MTI/EPA


A bronzmeccsen nem rendeznek hosszabbítást, a 11-esek során pedig először a keresztléc, majd háromszor egymás után Gulácsi állta a labda útját a Costa Rica-i büntetőknél, míg eközben csak Koman Vladimir hibázott, így már a hetedik végrehajtónál eldőlt a párharc.

"Mindenki hős ebben a csapatban, az egész stábot beleértve. Óriási élmény és siker volt ez a világbajnokság, nagyon boldogok vagyunk" - mondta Gulácsi Péter, a tizenegypárbaj hőse a lefújás után. "Nagyszerű vb-n vagyunk túl - tette hozzá Koman Vladimir, - jó csapatot alkotunk. Köszönjük mindenkinek, aki itt, Egyiptomban és otthon szorított értünk! Reméljük, még sokra fogjuk vinni."

Egervári Sándor együttese szereplésével 60 millió forintos prémiumot kap a magyar szövetségtől, ugyanis 20 millió járt a csoportgyőzelemért és további 20-20 millió a nyolcad- és negyeddöntős sikerért. A csapat várhatóan szombat este 22:30 órakor érkezik a ferihegyi repülőtérre.

A mérkőzés részletes beszámolóját a cikk végén olvashatják!

U20-AS LABDARÚGÓ VILÁGBAJNOKSÁG, EGYIPTOM
MÉRKŐZÉS A 3. HELYÉRT:
MAGYARORSZÁG - COSTA RICA 1-1
(0-0, 1-1, 2-0 - tizenegyesekkel)
Kairó, Kairói Nemzetközi Stadion V.: Nisimura Juicsi (japán)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi - Szekeres, Debreceni (Balajti 83.), Szabó, Zámbó - Gosztonyi, Korcsmár, Simon Á. (Varga 46.), Koman - Futács (Németh 19.), Simon A. Szövetségi edző: Egervári Sándor
COSTA RICA: Alvarado - Smith, Gamboa, Mena, Oviedo - Madrigal, Varela, Guzmán, Estrada - Urena, Martínez Szövetségi edző: Ronald Gonzalez
Gólszerző: Koman (91.-11-esből) ill. Urena (81.)













Percről Percre

Megfordítom a sorrendet

Varga Roland higgadtan rúgja jobbra a labdát a balra vetődő kapus mellett.

Koman telibe találja a bal kapufát, pedig Alvarado a másik irányba vetődött.

Gamboa gyenge lövésébe belekap a jó irányba vetődő Gulácsi. Mintha a costa ricai kicsit nagyképűen "panenkázni" akart volna, de nagyon csúnya lett.

Németh először kihagyja, de az ismétlésnél kilövi a bal felsőt, miután a játékvezető visszarendeli a büntetőt.

Estrada felső kapufát lő, kimarad az első costa ricai büntető.

Visszajöttünk. Némethet húzza le Mena a tizenhatoson belül, megkapja második sárga lapját. A tizenegyes mögé Koman Vladimir áll, aki be is lövi, egyenlít a magyar csapat. 1-1

párizsi olimpia 2024