Sport hvg.hu 2024. július. 08. 19:06

Meccs nélkül juthat tovább a Felcsút a Konferencia Ligában, mivel ukrán ellenfele megszűnik

A Puskás Akadémiának mindössze két párharcot kell nyernie a főtáblára jutáshoz, miután második körös ellenfele, a Dnyipro-1 már csak papíron létezik.

Meccs nélkül a harmadik selejtezőkörbe juthat a Puskás Akadémia az UEFA Európa Konferencia Ligában, miután második körös ellenfele, az ukrán Dnyipro-1 a helyi sajtó szerint már nem is létezik – vette észre a Nemzeti Sport. A csapat tavaly még negyedik helyen végzett az ukrán ligában, amivel ki is vívta a jogot az EKL-ben való indulásra, ugyanakkor sikertelenül kerestek új befektetőt, úgy tűnik tehát, hogy a tavalyi volt a klub utolsó szezonja.

A megszűnést valószínűleg be sem jelentik, mivel egész egyszerűen nincs, aki bejelentse a sport.ua szerint. A játékosok sem kezdik meg a felkészülést az új szezonra, aki még egyáltalán a klubnál van, az elkezdhet új csapatot keresni magának.

A játékosok és a stáb felé fennálló tartozások egy részét megtérítették, ez azonban csak egy része a klub tetemes adósságállományának. Szomorú érdekesség, hogy a csapat elődje, a 2018-ban csődöt jelentő FK Dnyipro hasonló körülmények között szűnt meg.

A Puskás Akadémia koefficiensének köszönhetően az első selejtezőkörben nem kell, hogy pályára lépjen, a Dnyipro-1 ellen először július 25-én játszott volna Kassán, majd Felcsúton fogadta volna az ukrán csapatot. A harmadik körös párosításokat július 22-én sorsolják, az NB I bronzérmesének így mindössze két párharcot kell sikerrel vennie, hogy a Konferencia Liga főtábláján találja magát.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.