Sport hvg.hu 2023. július. 03. 18:22

Kerkez Milosra szemet vetett a Lazio

A magyar–szerb kettős állampolgárságú magyar válogatott védőt sajtóértesülések szerint megkereste az olasz bajnokság idei második helyezettje.

Olasz sajtóértesülések szerint az olasz bajnokság idei második helyezettje, a jövőre Bajnokok Ligája-induló SS Lazio tárgyal az AZ Alkmaarral Kerkez Milos magyar válogatott védő átigazolásáról.

Matteo Moretto olasz újságíró úgy tudja, Maurizio Sarri, a római együttes vezetőedzője kifejezetten a 19 éves balhátvédet szeretné – írja az M4 Sport.

Az már szinte biztos, hogy Kerkez ezen a nyáron elhagyja a holland klubot, legalábbis erre célozgatott korábban Max Huiberts, az Alkmaar technikai igazgatója, amikor azt mondta, „van, hogy egy játékost nem lehet megállítani”, Kerkez esetében pedig „nagy együttesekről van szó”.

Korábbi sajtóértesülések szerint a Benfica is megkereste a szerb–magyar kettős állampolgárságú játékost, azonban a tárgyalások nemrég elakadtak. A védő édesapja szerint fia már több mint tíz ajánlatot kapott, ebből ötöt angol együttesektől.

Kerkez 2026 nyaráig szerződött az Alkmaarral, a hollandok állítólag legalább 20 millió eurót szeretnének érte kapni.

párizsi olimpia 2024