Nagyrészt lengyeleket kapcsoltak le a rendőrök az Európa-liga döntőjére érkezők közül.
Közzétette a rendőrség az összesítését az Európa-liga döntőjéhez kapcsolódó intézkedésekről. Mint írták, a meccs napján összesen tizennégy embert állítottak elő. Ahhoz képest, hogy a Sevilla és a Roma játszott, nem spanyol vagy olasz szurkolóból kapcsoltak le a legtöbbet, még csak nem is magyarból, és nem valami óriási focihuliganizmus miatt,
hanem tizenkét lengyelt, akik közül nyolcat azért, mert kábítószer volt náluk.
Ha valaki nem értené elsőre, hogy kerülnek lengyelek egy ilyen meccsre: a lelátói hírek szerint a Slask Wroclaw szurkolói látogattak át Budapestre, hogy a ferencvárosiakkal összeállva támadják meg a sevillaiakat, több ponton egymásnak is ugrottak a szurkolók, ebből tudott a rendőrség annyi eredményt felmutatni, hogy kábítószert talált néhány embernél.
Rajtuk kívül még két lengyelt, egy olaszt és egy magyart garázdaság, egy lengyelt pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés, egy németet pedig rendbontás miatt állítottak elő. Közülük a garázdaság miatt elfogott két lengyelt és a rendbontó németet vették őrizetbe, egy olaszra pedig pirotechnika miatt szabtak ki helyszíni bírságot.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.