Scott McTominay nem a góljairól híres, mégis már a negyedik találatát jegyzi az Európa-bajnokság selejtezőiben.
Scott McTominay két góljával 2-0-ra legyőzte Spanyolországot a skót válogatott az Európa-bajnokság selejtezőjében. A Manchester United skót középpályása már a hetedik percben betalált, majd a második félidő elején volt megint eredményes.
A félidőben bírót cserélt a játékvezetői stáb: a mérkőzést vezetni kezdő Sandro Schärer megsérült az első félidőben, a tartalékos játékvezetőnek kellett átvennie a helyét.
A spanyol válogatott viszont hiába váltott edzőt, miután kihullottak Marokkó ellen a katari világbajnokságról, eddig úgy fest, hogy Luis de la Fuente sem tudja összecsiszolni a csapatot: nem tudtak gólt rúgni a skótoknak. McTominay viszont idén már másodjára duplázott: Ciprus ellen is két gólt vágott.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.