Sport hvg.hu 2022. november. 04. 12:56

Új ügynökséget hoz létre a kormány, annyira sok lett a stadion

Valakinek üzemeltetnie is kell ezeket, persze nem ingyen.

Váratlan huszárvágással a Honvédelmi Minisztériumhoz csapta a kormányalakítás során Orbán Viktor a sportot is, Szalay-Bobrovniczky Kristóf pedig sportért is felelős miniszterként nyújtott be szerdán a parlamentnek egy olyan törvényjavaslatot, ami megnevezése szerint „egyes állami sportcélú közfeladatok ellátásának rendjéről és szervezeti kereteiről” szól – szúrta ki a 444.hu. Vagyis:

ha a parlament elfogadja a javaslatot, akkor létrejön a Nemzeti Sportinfrastruktúra Ügynökség.

Az indoklás szerint azért van szükség az új ügynökségre, mert „a 2010 óta eltelt időszakban a hazai sportlétesítmény-fejlesztés tekintetében meghatározó mértékű növekedés tapasztalható, többek között kiemelkedő színvonalú sportlétesítmények létrehozásával (pl. Duna Aréna, Puskás Ferenc Stadion, MVM Dome). Jelen törvényjavaslat célja a nemzeti sportingatlan-vagyon üzemeltetésével, hasznosításával kapcsolatos feladatoknak más szervezeti szintre emelése, ügynökségi formában történő ellátásának biztosítása.”

Az új szerv pedig elképesztő ingatlanvagyont kap, hozzájuk fog tartozni például

  • a Puskás Aréna,
  • az FTC, az Újpest, a Vasas, az MTK, és a BVSC stadion,
  • a BOK sportcsarnok,
  • a Tatai Edzőtábor,
  • a Bozsik Stadion,
  • a Rátgéber Nemzeti Kosárlabda Akadémia,
  • a Veszprém Aréna,
  • a Tüskecsarnok,
  • a Duna Aréna,
  • az Alagi Lóversenypálya,
  • és több tanuszoda.

A javaslatban azonban nem szerepel a 238 milliárdból épülő Nemzeti Atlétikai Központ, annak ellenére sem, hogy Ferencváros polgármestere nagyon szeretné tudni, ki fogja üzemeltetni a stadiont az atlétikai világbajnokság után.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.