Csak egy magyar úszónak nem sikerült elődöntőbe jutnia.
Ott lesz a magyar női 4x200 méteres gyorsváltó a szerda esti döntőben a budapesti vizes világbajnokságon, hárman pedig az elődöntőkben folytathatják.
A Jakabos Zsuzsanna, Pádár Nikolett, Késely Ajna, Molnár Dóra összeállítású váltó 7:56.52 perces idővel futamában a harmadik, összesítésben az ötödik lett. A továbbjutás nagyrészt a 16 éves Pádárnak köszönhető, aki a hatodikról a harmadik helyre hozta fel a csapatot úgy, hogy a teljes mezőnyt figyelembe véve a második leggyorsabban teljesítette a távot.
A délelőtti programban úszó többi magyar közül csak Gyurinovics Fanninak nem sikerült bejutnia az elődöntőbe 100 méter gyorson, pedig ő volt az egyetlen, aki egyéni csúcsot ért el, ám 54.98 másodperces ideje csak a 19. helyhez volt elég.Döntős a 4x200-as női gyorsváltó a vizes vébén
A négyes az ötödik helyen került be a fináléba.
Férfi 200 méter háton Telegdy Ádám a hetedik, Kovács Benedek Bendegúz pedig a nyolcadik idővel lépett tovább. Az olimpiai 5. Telegdy könnyed versenyzéssel, 1:57.82 perces idővel csapott célba és már az elődöntőre kitűzte maga elé az ötkarikás játékokon elért egyéni csúcsának (1:56.15) megjavítását, míg a vb-újonc Kovács mindössze 18 századra volt élete legjobbjától (1:57.70), amit este szeretne elérni.
Békési Eszter 200 méter mellen 2:27.95 perces idejével elcsípte a még továbbjutó 16. helyet.
A szerda esti program így alakul:
- 18.02: Női 200 m pillangó, döntő (Kapás Boglárka)
- 18.11: Női 100 m gyors, középdöntő
- 18.22: Férfi 100 m gyors, döntő (Németh Nándor)
- 18.30: Női 50 m hát, döntő
- 18.45: Férfi 200 m mell, középdöntő
- 19.06: Férfi 200 m vegyes, döntő (Kós Hubert)
- 19.22: Női 200 m mell, középdöntő (Békési Eszter)
- 19.36: Férfi 200 m hát, középdöntő (Kovács Benedek, Telegdy Ádám)
- 19.50: Női 4×200 m gyorsváltó, döntő
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.