Schmidt Ádám veszi át a sportért felelős államtitkárságot.
Ahogy azt sejteni lehetett, valóban Schmidt Ádám lett az új sportügyi államtitkár. 2020 óta már ő volt Orbán Viktor sportügyi főtanácsadója, korábban a Puskás Akadémiánál, a Magyar Olimpiai Bizottságnál és a kosárlabda-szövetségnél is dolgozott. A kinevezéséről felesége, a háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin posztolt a Facebookon.
A Nemzeti Sport nem sokkal korábban írta meg, hogy a sportot felügyelő államtitkárság a megszűnt Emberi Erőforrások Minisztériumától a Honvédelmi Minisztérium alá kerülhet. Azt is megemlítette a lap, hogy az igazán fontos döntéseket a sportról gyakran Orbán Viktor egy személyben hozza meg, mint írták, „technikai problémát is jelentett korábban, hogy a sport erős szereplői minden döntést tőle vártak”.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.