A német gárda a harmadik lett a csoportjában, így tavasszal az Európa-ligában folytathatja szereplését.
A német csapatban Gulácsi Péter és Szoboszlai Dominik is kezdett, Willi Orbán ugyanakkor karantén miatt nem állt rendelkezésre. A lipcseiek a magyar középpályás góljával szereztek vezetést: Szoboszlai a 24. percben Laimer hosszú indítását követően egyedül vezette az amerikai Zackary Steffenre a labdát, majd egy testcsel után az üres kapuba gurított.
A City az első félidő folytatásában csak kapufáig jutott a zárt kapus összecsapáson, és bár a fordulás után mezőnyfölényben játszott, André Silva révén mégis a hazaiak duplázták meg az előnyüket. A mérkőzés eredményétől függetlenül biztos csoportelső, ám így is majdnem legerősebb összeállításában játszó vendégek ugyan Rijad Mahrez révén szépítettek, végül – a találkozót emberhátrányban befejezve – pont nélkül távoztak Németországból.
Győzelmével a Lipcse – amelyet a vasárnap menesztett Jesse Marsch helyett Achim Beierlorzer irányított – megszerezte a csoport harmadik helyét, ezzel átkerül az Európa-liga egyenes kieséses szakaszába.
A csoport másik mérkőzésén a Paris Saint-Germain Kylian Mbappé és a már hétszeres aranylabdás Lionel Messi két-két góljával simán legyőzte a belga Club Brugge együttesét.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. (utolsó) forduló:
A csoport:
Paris Saint-Germain (francia) - Club Brugge (belga) 4-1 (3-0)
gól: Mbappé (2., 7.), Messi (38., 75. - a másodikat 11-esből), illetve Rits (68.)
RB Leipzig (német)-Manchester City (angol) 2-1 (1-0)
gól: Szoboszlai (24.), Silva (71.), illetve Mahrez (77.)
piros lap: Walker (83., Manchester City)
A végeredmény: 1. (és továbbjutott) Manchester City 12 pont, 2. (és továbbjutott) Paris Saint-Germain 11, 3. (és Európa-ligás) RB Leipzig 7, 4. Club Brugge 4
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.