Pályázott Szapporo a 2030-as téli olimpiai játékok szervezésére.
A tokiói nyári olimpia és a vasárnap zárult paralimpia szervezőbizottságának vezetője örömmel fogadná, ha Japán a közeljövőben megint ötkarikás játékok házigazdája lenne, és 2030-ban Szapporo adna otthont a téli olimpiának és paralimpiának. Hasimoto Szeiko derűlátóan úgy vélte, erős jelölt a japán város, amely tavaly januárban kapott engedélyt a Japán Olimpiai Bizottságtól, hogy pályázzon a 2030-as rendezvény szervezésére.
Szapporo mellett eddig Salt Lake City és Barcelona erősítette meg érdeklődését a kilenc év múlva esedékes ötkarikás versenyek lebonyolítása iránt. A japán település 1972-ben már rendezett téli olimpiát.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.