A magyar középpályás már három gólnál tart a lipcsei csapatban.
Szoboszlai Dominik két gólt szerzett a Stuttgart ellen a hétvégén, teljesítményének köszönhetően pedig a második forduló legjobbjának választották a német labdarúgó-bajnokságban.
A magyar középpályás produkciója azért is kiemelkedő, mert januárban megsérült és sokáig még csak nem is edzhetett, a labdarúgó Európa-bajnokságot is ki kellett hagynia.
Leírhatatlan, amit érzek azok után, hogy hét hónapig nem játszhattam. Mindennap keményen dolgoztam és hittem magamban. Nagyon boldog vagyok a teljesítményem miatt"
- mondta a Stuttgart elleni 4-0-s sikert követően Szoboszlai.
Csapattársa, Emil Forsberg azt mondta a magyar játékosról, hogy két fantasztikus gólt szerzett, s biztos benne, hogy még többet fognak látni tőle, mert óriási tehetség. Íme, Szoboszlai góljai:
A 20 éves Szoboszlai eddig összesen 107 percet játszott az előző szezonban bajnoki és kupaezüstérmes lipcsei csapatban, és már három gólnál tart. A sérülésből való visszatérése után első tétmeccsén, a SV Sandhausen elleni Német Kupa-meccsen rögtön gólt szerzett.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.