Sport hvg.hu 2021. április. 15. 06:10

103 olimpiára készülő magyar nem kérte a védőoltást

A koronavírus-fertőzés elleni vakcinát 868 embernek ajánlotta fel a Magyar Olimpiai Bizottság.

Koronavírus – a második év

Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.

Elnökségi ülést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szerdán, száz nappal a tokiói olimpia megnyitója előtt, ahol egyebek mellett a játékokra való felkészülésről is egyeztettek. Az ülésen a szervezet főtitkára, Vékássy Bálint beszámolt arról, hogy lezárult az oltási programjuk első köre, amelynek során 665-en kapták meg legalább az első védőoltást a koronavírus-fertőzés ellen, 512 érintettnek pedig a második dózist is beadták.

Az érintettek közül Vékássy elmondása szerint 32-en kiskorúak, 20-an azért nem vehették még fel az oltást, mert koronavírusosak voltak, 37-en várólistán szerepelnek,

103-an pedig nem kérik.

Összesen 702 sportoló lesz beoltva – hangzott el az ülésen az Olimpia.hu beszámolója szerint. Az elnökség – annak ellenére, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem teszi kötelezővé az oltást Tokióban – határozottan felhívta a figyelmet az oltás fontosságára.

A MOB januárban fordult levélben a kormányhoz az olimpiai részvételre esélyes sportolók mielőbbi beoltását kérve. Kulcsár Krisztián, a szervezet elnöke a hvg.hu-nak erről úgy fogalmazott: jóleső gyorsasággal kaptak pozitív választ.

Akkor összesen 868, a tokiói nyári és a pekingi téli olimpiára készülő sportolónak, valamint az ő felkészítésükben részt vevőknek ajánlották fel az oltást.

Száz nappal a tokiói olimpia előtt sem tudni biztosan, a járvány hogy alakítja át a játékokat

Száz nappal a nyitóünnepség előtt még mindig nagyon keveset tudni arról, hogy fog kinézni az idén nyárra halasztott tokiói olimpia. A helyiek a negyedik hullámtól tartanak, miközben a szervezők még mindig azt tervezgetik, hogyan lehet hatékonyan felügyelni és biztonságban mozgatni, ellátni az eseményre érkezőket, esetleg kezelni, ha valahol járványgóc alakul ki.

Koronavírus – a második év
A sorozat további cikkei
sport

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról