Sport hvg.hu 2021. március. 29. 14:35

Hosszú Katinka: Csak másodlagos, hányadik leszek a tokiói olimpián

A háromszoros olimpiai bajnok úszó egyelőre annak örül, hogy újra lehet versenyezni.

Bár a március végén rendezett országos bajnokságon a szokásosnál gyengébb időket úszott Hosszú Katinka, a háromszoros olimpiai bajnok elmondása szerint nem aggódik a nyáron rendezett olimpia miatt.

“A felkészülésem éveken keresztül a folyamatos versenyzésre épült, versenyekből meg nemigen akadt jó ideig. A mögöttünk hagyott egy hónaphoz hozzátartozik az is, hogy remekül sikerült a tenerifei edzőtábor” – mondta a Nemzeti Sportnak Hosszú, aki azt is beismerte, a megváltozott helyzet őt is elkényelmesítette kicsit.

Bár Hosszú a négyszáz vegyes így is simán megnyerte, ez a 4:22,25-ös idő jócskán elmaradt egyéni csúcsától: “A média pánikol, én úszom, az időmérő pedig méri az időt – mondta, hozzátéve, hogy ő most már annak is örült, hogy versenyezhet végre. – Ehhez képest, hogy mi lesz Tokióban, egyáltalán lesz-e olimpia, s ha igen, hányadik leszek, csak másodlagos. Itt vagyok, csinálom, tolom.”

A tervek szerint kétszáz és négyszáz vegyes lesz a fő száma a nyári tokiói olimpián, a formájáról pedig majd a májusban Budapesten rendezett Európa-bajnokság dönt.

párizsi olimpia 2024
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.