Geri Gergely egy hónapot sem tölthetett a csapatnál, ami az NB I. utolsó helyén fejezte be az őszi szezont.
Egy hónapot sem tölthetett el a DVTK NB I.-es futballcsapatánál Geri Gergely vezetőedző, mert a klub új tulajdonosának bejelentése után távoznia kellett – írja a Telex. A klub honlapján megjelent írásban Benczés Miklós sportigazgató azt mondta,:
Tegnap új tulajdonosa lett a DVTK-nak, amely változásokkal jár a labdarúgó csapatnál. Geri Gergely személyében egy rendkívül felkészült szakembert és egy végtelenül szimpatikus embert ismerhettünk meg, csak a legjobbakat tudom neki kívánni a jövőben.
A DVTK már be is jelentette az új edzőt, Zoran Zekićet, aki négy idényben volt a horvát Eszék vezetőedzője, a moldovai Sheriff Tiraspollal pedig bajnokságot és kétszer kupát is nyert.
Gerit december 8-án nevezték ki edzőnek Miskolcon. Három NB I.-es meccse volt ezután a csapatnak, ami mindhármat elveszítette, majd az NB I. utolsó helyén fejezte be az őszi szezont.
Leisztinger Tamás mélyen a zsebébe nyúlt a DVTK-ért, de talán utoljára
A milliárdos állítólag kiszállni készül a Diósgyőrből. Felkészül Mészáros Lőrinc.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.