Kezdődik a magyar válogatott szezonja csütörtök este Törökország ellen. Rossinak nemcsak a magyar tehetséggondozással, és a válogatottak hátrányba kerülésével kell szembenéznie, hanem azzal, hogy a koronavírus akár egyik napról a másikra is boríthat mindent, miközben ő épp fiatalítani kezdett. Ha bejön neki, legenda lesz.
Csütörtök este 20:30-kor lép pályára a magyar labdarúgó válogatott a Nemzetek Ligája első meccsén Törökország ellen, Marco Rossi szövetségi kapitány pedig úgy döntött, nekiugrik annak, aminek még hosszú ideje egyetlen szövetségi kapitány sem mert: a válogatott megfiatalításának.
Hogy mennyire égető probléma ez, azt jól jelzi, hogy már több focistageneráció legszebb évei is lecsorogtak radikális változás nélkül: 2008 és 2010 között a holland Erwin Koeman is azzal lett megbízva, építse be a fiatalokat a válogatottba, hogy aztán az őt követő Egervári Sándor finoman rálépjen a fékre (ott az állandó játéklehetőség volt hivatalosan a szempont, bár ennek jegyében lépett rendszeresen pályára úgy Koman Vladimir, hogy klubcsapata sem volt épp). Utána egy rövid Pintér Attila-kitérő után Dárdai Pál taposta be tökig ugyanezt a féket, amiről Bernd Storck is csak kényszerből szállt le, amikor már tényleg nem számíthatott Gera Zoltánra.
Dárdainak és Storcknak nyilván nem rótta fel senki, hiszen a rendszerváltás utáni magyar foci kimagaslóan legnagyobb sikerét érték el a 2016-os Eb-szerepléssel, de már ott is látszott, hogy annak a válogatottnak az a pár hét volt az élet. Több mint húsz évfolyamból állt, ráadásul épp a húzóemberek között volt több is, aki nem évekre, hanem hónapokra volt a válogatottból való visszavonulástól.
Talán maga Rossi is megunhatta az újkori magyar futballban szinte nemzeti hagyománynak számító lyukbetömködést: ideig-óráig lehet ezzel sikereket elérni, de a valóban jó válogatottaknak Belgiumtól Izlandig az az ismérve, hogy van benne egy nagyjából együtt érkezett mag, ami becsukott szemmel is tudja, mi a dolga. Ehhez pedig az kell, hogy ne csak egy-egy jobb időszak után kerülhessenek focisták a válogatottba, hanem legyenek olyanok, akik fiatal koruk óta szokják egymást, lehetőleg stabilan játszva valamelyik bajnokságban is.
Arra viszont maga Rossi sem számíthatott, mennyivel nagyobb bajban van, mint elődjei közül bárki. Ezeket vesszük most sorra.
1. Koronavírus
Nem minden baj okozója, de minden baj felnagyítója. A világbajnoki selejtezőnek is felfogható Nemzetek Ligája a nyáron lezajlott Európa-bajnokság után kezdődött volna, amikor optimális esetben a magyar szereplés után bárkivel le lehetett volna nyeletni egy gyengébb szereplést. Egy vb-re továbbra is sokkal nehezebb kijutni, mint az Eb-re, a csoportunkat látva (Törökország, Szerbia, Oroszország) pedig több sikerrel kecsegtet megpróbálni az egyenes ági kijutást a selejtezőkből.
Ezt tette tönkre teljesen a járvány, ami miatt az első két NL-meccs tulajdonképpen az Eb-pótselejtezőkre való készülést szolgálja, miközben a keret is napról napra változhat. A honvédos Gazdag Dániel például kifejezetten a koronavírus miatt nem lehet kerettag.
A meccseknek a puszta rendezése is kérdéses, hiszen esetünkben a török és a magyar vírushelyzet is napról napra változik, bár itt talán van annak valami súlya, hogy Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan is ugyanannyira szeretik a focit. Persze épp ugyanez a veszély is: kis túlzással semmi nem garantálja, hogy nem fertőzik meg egymást a játékosok Isztambulban, ami nem csak két nappal később rendezett oroszok elleni hazai meccset érintheti, de például az októberre tervezett bolgárok elleni pótselejtezőt is.
2. A magyar tehetséggondozás
A koronavírusnál épp kisebb, cserébe sokkal hosszabb távon érezhető probléma van Marco Rossi merítési lehetőségével. Az már a 2019-ben lejátszott válogatott meccseken is egyértelmű volt, hogy Rossi alapcsapata az első lendület eltűnése után nemcsak súlytalan, de bravúrgyőzelmekre sem képes. Ilyenkor lehet új emberekkel kísérletezni, és ebből látszik a legjobban, mekkora csoda, hogy egyáltalán versenyben van még az Eb-szereplésért.
A törökök elleni keretbe négy újonc került. És ugyan már több mint tíz éve él a magyar akadémiai rendszer, a Cseri Tamás, Babati Benjamin, Schäfer András és Szőke Adrián-újoncnégyesből csak Babati és Schäfer ennek a rendszernek a “terméke”. A szerb területen született Szőke soha egy percet sem focizott Magyarországon, Cseri pedig 32 éves korára jutott el a válogatott meghívóig. Utóbbi képességei három évvel ezelőttig nemcsak a válogatottnak, de az elsőosztályú klubcsapatoknak sem tűntek fel.
Az talán nem kérdés, hogy a 19 éves Szoboszlai Dominik legnagyobb skillje is az, hogy időben választotta inkább az osztrák rendszert a magyar helyett, de a felfelé kilógó középpályást kihagyva a képletből is megdöbbentő, mennyire kevés a hazai akadémiai nevelés: összesen tízen kötődnek valamelyikhez szorosabban.
Magas labda, de érdemes kiemelni, hány válogatott játékos kötődik a felcsúti Puskás Akadémiához: egy darab, ő a jelenleg Freiburgban focizó Sallai Roland.
3. A magyar klubmodell
A hazai bajnokságban játszó csapatok alkalmasak lennének a válogatottságra hajtó magyarok felszínen tartására, de ez a magyar bajnokság nem az a magyar bajnokság: bár a Ferencváros, és jobb napjaiban a Videoton is erősebb, mint mondjuk Kecskés Ákos és Holender Filip Luganója vagy Bese Barnabás Oud-Heverlee Leuvenje, a két magyar elit csapatban nagyítóval kell keresni a magyar játékosokat.
Egyszerűen leírva: a számolatlanul a fociba öntött közpénz leginkább a magyar első osztály közepét, végét és persze az NB II-t látta el játékosokkal, miközben a legjobban menő klubok külföldieket vesznek.
Ha nem lenne a szlovák bajnokságban játszó, de gyakorlatilag a magyar univerzum részét képező Dunaszerdahely, és adna még két játékost, a legizmosabb magyar érdekeltségű klubok öt mezőnyjátékost adnának a keretbe, ez egészül ki a DAC-cal hétre. Botka Endre kiesésével az idén magyar szinten bivalyerőssé vált FTC a kapusát, Dibusz Dénest, illetve Sigér Dávidot tudja adni a válogatottnak.
4. A klubfoci dominanciája
Már nem csak minőségben tolódott el a válogatott és a klubfoci közötti arány az utóbbi javára: az UEFA aktuális szabályzata szerint meg sem kell különösebben indokolnia egy csapatnak, miért nem engedi el egy játékosát a válogatottba. Vagyis meg kell, de senki nem ellenőrzi. Ez a válogatott sikereknek minden alárendelő hazai közegben nem lenne probléma, de a meccsek összecsúszása miatt mégis az lett: igazán nem állítunk semmit, de érdekes adat, hogy épp a még Európában érdekelt Fehérvár, a Fradi és a Budapest Honvéd egy-egy kulcsjátékosa nem megy a válogatottba a debreceni Korhut Mihály mellett.
Érdemes kicsit emésztgetni az utóbbit, hogy is alakult így: Gazdag ugyebár a koronavírusra hivatkozva nem játszik, miközben amúgy a klubjában megteheti, Botka Endre helyett Bolla Bendegúz került a keretbe (aki cikkünk megjelenése után kikerült a keretből), Korhut Mihály helyére érkezett Hangya Szilveszter, Hangya pedig olyan gyorsan kiesett, hogy már inkább meg se próbálják pótolni.
+1. A mennybemenetel lehetősége
Marco Rossinál jobb kapcsolatot talán egy szövetségi kapitány sem ápolt a magyar ultra szcénával. Ez egyrészt elvárható is egy olasztól, másrészt jó taktika is, hiszen lehet őket nem szeretni, de a válogatott körüli hangulatot a kapu mögül diktálják. Ha bejönnek Rossinak az amúgy a korábbi hasonló próbálkozásoknál jóval ambiciózusabb húzások, és ennek megkoronázásaként kiviszi a csapatot a nyári Eb-re, több generáció fogja még az atyaúristenként tisztelt Dárdai Pálénál is magasabb polcra helyezni. Viszont az ügyesebbnek tűnő fiatalítási kísérlet közel sem garancia semmire, ahogy bukás esetén sem lesz elég elmagyarázni, hogy évek óta nincs hova támaszkodnia játékosállományban.
Ha bukunk az amúgy jóval erősebb törökök és oroszok ellen, egy földbe döngölt válogatott fut majd ki október 8-án Szófiába, onnantól pedig csak annak lesz értelme drukkolni, hogy legalább ne Szerbia játsszon hazai meccseket a 200 milliárdos Puskás Arénában. Ha viszont bejön Rossi húzása, még egy teljes szezonja van beépíteni a fiatal játékosokat, akik talán ezúttal messzebbre juthatnának pár szép Eb-meccsel, mint elődjeik. Akárhogy is, zavaróan sok talánról van szó.
A magyar válogatott kerete a török-magyar előtt:
kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (MOL Fehérvár FC)
védők: Fiola Attila (MOL Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FC Lugano), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Attila (Apollon Limasszol)
középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Pátkai Máté (MOL Fehérvár FC), Kalmár Zsolt (FC DAC), Nagy Ádám (Bristol City), Schäfer András (FC DAC), Sigér Dávid (Ferencváros), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg)
csatárok: Babati Benjámin (ZTE), Holender Filip (FC Lugano), Nikolics Nemanja (MOL Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg), Simon Krisztián (Újpest FC), Szalai Ádám (FSV Mainz 05), Szőke Adrián (Heracles Almelo)
Kovács Kokó István: Nem baltával rontok be az irodába
Gazdasági és jogi átvilágítást ígért a Magyar Ökölvívó Szakszövetség újonnan megválasztott elnöke, Kovács Kokó István. Atlanta olimpiai bajnoka a rá váró feladatok mellett beszélt arról, mekkora szerepe lehetett a politikának a megválasztásában, miként alakult a viszonya Erdei Zsolttal, miért indul nála hatalmas mínusszal a szövetségi kapitány, és hogy miért ilyen határozott a véleménye Imane Helif ügyéről. Interjú.
Újabb cserére kényszerült Rossi a válogatottnál
