A teniszező tagadja a vádakat.
Nikoloz Baszilasvili grúz teniszezőt, a világranglista 27. helyezettjét családon belüli erőszak gyanúja miatt letartóztatták Tbilisziben.
A Guardian vasárnapi beszámolója szerint a 28 éves játékos csütörtökön rátámadt volt feleségére, és ennek kiskorú gyermekük is szemtanúja volt. A sportolót pénteken letartóztatták, majd vasárnap a városi bíróság 100 ezer lari (10 millió forint) óvadékot állapított meg az ügyben.
Az első bírósági tárgyalásra július 16-án kerül sor, a cselekmény legfeljebb három év börtönbüntetéssel, vagy 200 és 400 óra közötti közmunkával szankcionálható.
Baszilasvili ügyvédje közölte: ügyfele tagadja a vádat.
A teniszező 2013-ban vette feleségül Neka Dorokasvilit, és két évvel később született meg a fiuk, Lucas.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.