Sport MTI / hvg.hu 2020. január. 09. 21:55

Menedzsere szerint Szoboszlai Dominik nem igazol a télen sehova

Esterházy Mátyás szerint a fiatal focista jelenleg jó helyen van az osztrák csapatnál.

Szoboszlai Dominik menedzsere szerint a Red Bull Salzburg 19 éves futballistája nem vált klubot a téli átigazolási időszakban.

Esterházy Mátyás, az M4-nek elmondta, ugyan biztosat nem lehet kijelenteni, ugyanakkor a válogatott középpályás a fejlődése szempontjából jó helyen van az osztrák csapatnál, amely ősszel a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt.

Hozzátette, rengeteg klub érdeklődik a futballista iránt - főként az első számú európai kupasorozatban, illetve a nemzeti csapatban mutatott játéka után -, de fontos, hogy neki és a menedzsmentnek konkrét elképzelése van a karrierjét illetően, és nem szeretne letérni a megkezdett útról. Megjegyezte, amikor a Salzburghoz szerződött, az egy megfontolt döntés volt, és ilyen lesz az is, amikor eljön az ideje a továbblépésnek.

Esterházy Mátyás hangsúlyozta, ha Szoboszlai olyan ütemben fejlődik, mint eddig, akkor hamarosan eljöhet a váltás ideje is. Kiemelte, egy új klub keresésében fontos szempont a játéklehetőség, az egyesület filozófiája, az edző személye és az esetleges nemzetközi kupaszereplés is.

Szoboszlaival kapcsolatban legutóbb a Lazio érdeklődéséről lehetett hallani, az olasz Gazzetta dello Sport szerint a Lazio futballcsapata kölcsönkérné Szoboszlai Dominikot a Salzburgtól a szezon végéig, amikor pedig nagyjából 30-35 millió eurós ajánlatot tenne a focistáért.

A magyar középpályás ebben az idényben huszonegy meccsen játszott az osztrák klubnál, négy gólt lőtt, és öt gólpasszt adott.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.