Három évben is hazánk rendezi a tenisz Fed Kupa döntőjét.
Magyarország rendezi meg az átszervezés alatt álló női tenisz Fed Kupa döntőjét 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben – jelentették be csütörtök délelőtt a londoni Queen's Tennis Clubban.
A finálé megrendezésére Budapest mellett Moszkva és Szentpétervár, Berlin, München, Prága, Bécs, illetve Chicago is pályázott.
Budapesten jövőre a Papp László Budapest Sportaréna ad otthont a Fed Kupa-döntőnek, edzeni a BOK Csarnokban lesz lehetőségük a csapatoknak, 2021-től pedig az új, 20 ezer férőhelyes multifunkcionális sportcsarnokban kerül sor az eseményre.
A Fed Kupa döntőjét jövőre már egy helyszínen, egy hét alatt, a legjobb 12 csapat részvételével rendezik meg, a magyar válogatott házigazdaként alanyi jogon résztvevő lesz.
Korábban megírtuk: a kormány milliárdokat tervez elkölteni az eseményre.
Megszólalt a teniszszövetség a 20 milliárdos pályázatról
A Magyar Tenisz Szövetség 707 millió forintos tartozást halmozott már fel, és csak 2018-ban sikerült 300 millió forinttal növelnie a nem teljesített fizetési kötelezettségeit. A tavalyi esztendőben a versenybírók kifizetései után a szövetség elfelejtette teljesíteni az adó-, és járulékbefizetési kötelezettségeit, amit a NAV felhívására most éppen az érintettekkel akar kijavíttatni - írja a Magyar Hang.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.