José Antonio Reyes túl gyorsan ment, ráadásul unokatestvére is meghalt, aki mögötte ült. A harmadik utas túlélte, de súlyos az állapota.
A BL-döntő elején is gyászszünettel emlékeztek meg José Antonio Reyesre, az egykori 21-szeres spanyol válogatottra, aki 35 évesen autóbalesetben meghalt. A Liverpool spanyol játékosa, Alberto Moreno pedig a meccs után a mez alatt viselt pólójával fejezte ki gyászát.
Az Index ismerteti a spanyol AS oldal cikkét, amel Reyes balesetének részleteit közli. Kiderült, Reyes gyorsan ment, több mint 200-zal, amikor elvesztette uralmát az autója felett. Lesodródott az útról, felborult, majd a kocsi kigyulladt. Mögötte ült unokatestvére, aki szintén meghalt, mellette pedig egy másik rokona, aki túlélte a balesetet, súlyos állapotban kórházban ápolják.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.