A visszalépések miatt változott a női egyes sorsolása, a magyar teniszezőnek szerencséje volt.
Babos Tímea szerencsés vesztesként mégis feljutott a főtáblára egyesben a vasárnap kezdődő párizsi francia nyílt teniszbajnokságon.
A magyar játékos honlapja azt írta: pénteken késő délután kiderült, hogy visszalépések miatt változott a női egyes sorsolása és az egyik szerencsés vesztes éppen Babos lett, így a selejtező 3. fordulójában elszenvedett veresége ellenére ott lehet a 128 között a szezon második Grand Slam-versenyén.
A világranglistán 138., 26 éves magyar teniszező ellenfele Priscilla Hon lesz. A 21 éves ausztrál játékos jelenleg 134. a WTA rangsorában. Két hete, a franciaországi Cagnes-Sur-Merben rendezett torna nyolcaddöntőjében Babos nyerte kettejük meccsét 7:6, 7:6-ra.
A Roland Garroson vasárnap kezdődnek a főtáblás küzdelmek, ahol egyesben Babos mellett Fucsovics Márton is érdekelt. Ő a 17. helyen kiemelt argentin Diego Schwartzman ellen lép pályára először.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.