Sport MTI 2019. április. 27. 15:35

Kínai győzelem a budapesti pingpong vb-n

Kínaiak dominálták a budapesti asztalitenisz-világbajnokságot.

A negyedik helyen kiemelt Liu Si-ven nyerte a női egyes küzdelmeit a budapesti asztalitenisz-világbajnokságon, miután a szombati döntőben hat szettben legyőzte a másodikként rangsorolt, ugyancsak kínai Csen Menget.

A legjobb négy között a címvédő, világelső Ting Ninget búcsúztató, 28 éves Liu három bronzérem mellett immár harmadszor játszhatott vb-finálét ebben a számban úgy, hogy eddig egyszer sem tudott nyerni, míg a 25 esztendős Csen - a magyar fővárosban rendezett januári World Tour-verseny győztese - a négy közé is most először került egyéniben.

Kettejük külön párharcában egyértelműen a világranglista jelenlegi harmadik helyezettje, Csen a jobb, s ő is kezdte jobban a találkozót, megnyerte a szoros első szettet. Ezután azonban a nemzetközi szövetség rangsorában ötödik Liu - csakúgy, mint pénteken Ting ellen - sebességet váltott, a gyors labdamenetekből rendre ő jött ki jobban, így két, egyformán 7-re megnyert játszmával sikerült fordítania.

A negyedik felvonásban Csen 7-4-re vezetett, innen 7-6 lett, így időt kért magának - a két kínai hagyományosan edzők nélkül játszotta a meccset -, ez használt is, és ki tudta egyenlíteni a szettarányt. Több sikerélmény azonban már nem jutott neki a találkozón, a folytatásban ugyanis Liu ellenállhatatlanul játszott, neki is "kiosztott" egy 11-0-s játszmát - pénteken Ting sem tudott ellene pontot csinálni az ötödik szakaszban -, s végül hat szettben megnyerte pályafutása első egyéni vb-címét.

A csapatban és párosban aratott győzelmekkel Liu Si-ven most már nyolcszoros világbajnok, Budapestnek pedig kétszeres győztese, miután pénteken Hszü Hszinnel vegyes párosban is a dobogó tetejére állhatott.

Eredmények:

női egyes, döntő: Liu Si-ven (kínai, 4.) - Csen Meng (kínai, 2.) 4-2 (-9, 7, 7, -7, 0, 9). A kínai Ting Ning és Vang Man-jü lett a bronzérmes.

korábban:

férfi páros, döntő: Ma Lung, Vang Csu-csin (kínai, 18.) - Ovidiu Ionescu, Alvaro Robles (román, spanyol, 7.) 4-1 (3, -8, 7, 3, 5). A Tiago Apolonia, Joao Monteiro portugál és a Liang Csing-kun, Lin Kao-jüan kínai duó lett a bronzérmes.

később:

férfi egyes, elődöntő:

  • Liang Csing-kun (kínai, 9.)- Ma Lung (kínai, 11.) 17.00
  • Mattias Falck (svéd, 16.) - An Dzse Hjun (dél-koreai) 18.00

női páros, elődöntő:

  • Hajata Hina, Ito Mima (japán, 1.)-Hasimoto Honoka, Szato Hitomi (japán, 3.) 19.00
  • Csen Meng, Csu Jü-ling (kínai, 4.) - Szung Jing-sa, Vang Man-jü (kínai, 2.) 20.00

vasárnap:

férfi egyes, döntő 13.30

női páros, döntő 14.30

Borítóképünkön Vang Csu-csin (balra) és Ma Lung (jobbra) ünnepli győzelmét a spanyol Alvaro Robles és a román Ovidiu Ionescu kettős ellen. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

párizsi olimpia 2024