Sport MTI 2019. március. 06. 18:10

Újabb csapás érte a Real Madridot

Két hónapra kidőlt a klub fiatal sztárja, Vinícius Junior. A brazil labdarúgó az Ajax elleni, súlyos vereségbe torkolló Bajnokok Ligája-mérkőzésen sérült meg.

A szélső jobb térdében szakadt el a szalag – közölte a Real Madrid. Azt nem részletezték, hogy mennyit kell kihagynia a brazilnak. A spanyol sajtó viszont – hasonló sérülésekre hivatkozva – nyolc hétről számolt.

A játékost a 35. percben cserélte le Santiago Solari vezetőedző, a holland vendégcsapat akkor már 2-0-ra vezetett, és végül – a 2-1-es hazai vereség után – a nyolcaddöntő visszavágóján óriási meglepetésre 4-1-re nyert, így 5-3-as összesítéssel búcsúztatta az előző három BL-kiírás győztesét.

A Real múlt héten a spanyol Király Kupa elődöntőjének hazai visszavágóját bukta el a Barcelonával szemben, majd szombaton ugyancsak a nagy riválistól a bajnokságban is kikapott, így hátránya 12 pontra nőtt az éllovas katalánokkal szemben.

A 18 éves Vinícius Juniort a Real Madrid tavaly nyáron 45 millió euróért (14,2 milliárd forintért) szerződtette a brazil Flamengótól, és januártól már biztos kezdőjátékosnak számított a spanyol csapatban. Az első csapatban 28 tétmeccsen három gólt szerzett.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.