Sport MTI 2019. január. 21. 17:23

Tornagyőzelemre készül együtt Babos és Fucsovics

A két legmagasabban rangsorolt magyar teniszező vegyes párosa jól nyitotta a melbourne-i tornát. Fucsovics egy kicsit izgult, de Babos lazasága rá is átragadt.

A Mol-csapat honlapján megjelent hétfői videointerjúban a Grand Slam-tornák történetének első magyar kettősének női tagja úgy fogalmazott: színvonalas mérkőzésen jutottak a második fordulóba magyar idő szerint szombat reggel, amikor 6:3, 4:6 után döntő rövidítésben 10-7-re bizonyultak jobbnak a Csang Su-aj, John Peers kínai, ausztrál duónál.

A női párosban címvédő Babos – aki tavaly az indiai Rohan Bopannával az oldalán döntőt vívott vegyes párosban Melbourne-ben – arról is beszélt: előny számára, hogy párosban és vegyes párosban is van tapasztalata, és az is segítségükre van, hogy mintegy 15 éve ismerik egymást Fucsoviccsal. "Örülök, hogy végre sikerült összeállni és nyerni is" – tette hozzá.

Fucsovics elárulta, hogy a találkozó elején még izgult, hiszen korábban nem játszott vegyes párost, de Babos mosolya és nyugalma kihatott rá is, így a folytatásban már felszabadultan tudott játszani. Jól kiegészítették egymást, és Babos jó tanácsokat adott neki – jegyezte meg.

Sokat jelentett számukra a magyar szurkolók támogatása. "Telt ház előtt játszottunk, rengeteg magyar volt, és nagyon jó érzés volt, hogy a vegyes párosra ennyien kijöttek. Hisznek bennünk a szurkolók, hogy meg tudjuk nyerni a vegyes párost" – magyarázta Fucsovics.

"Nálam nem kérdés, hogy tudunk nyerni" – tette hozzá Babos.

A kettős kedden lép pályára a nyolcaddöntőben magyar idő szerint 6 órától a másodikként rangsorolt Nicole Melichar, Bruno Soares amerikai, brazil duó ellen. Előtte Babosra még egy mérkőzés vár Kristina Mladenovic oldalán: a Raquel Atawo, Katarina Srebotnik amerikai, szlovén páros elleni negyeddöntő.

párizsi olimpia 2024