Sport MTI 2018. december. 02. 21:38

Az UEFA 2021-től beindítja a harmadik európai kupasorozatot

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntött arról, hogy a Bajnokok Ligája és az Európa-liga mellett egy új európai kupasorozatot is indít.

Az UEFA vasárnap közölte, a végrehajtó bizottság dublini döntésével a kisebb nemzetek számára igyekszik lehetőséget biztosítani az európai kupaporondon való részvételre, ezzel próbálja elősegíteni felzárkózásukat a sportág meghatározó nemzeteihez és klubjaihoz.

A tervek szerint az új kupasorozat beindításával párhuzamosan az Európa-liga létszáma csökkenne: a jelenlegi 48 helyett 32 együttes vehetne részt a csoportkörben. Így mindhárom kupasorozatban 32 együttes szerepelne a főtáblán - nyolc csoportban négy-négy -, és ahogy a Bajnokok Ligája csoportköréből kieső gárdák egy része számára van lehetőség a folytatásra az Európa-liga kieséses szakaszában, úgy az El-ből is lenne átjárás az új sorozatba, melyet egyelőre három idényre írnak ki.

Az új kupasorozatnak egyelőre még csak munkaneve van, a versenykiírásról későbbre ígért további részleteket az UEFA. Az viszont már eldőlt, hogy a mérkőzéseket - az El-hez hasonlóan - csütörtökön rendeznék, és az is, hogy a győztese a rákövetkező idényben az El-ben indulhat.

A vasárnapi vb-ülésen határozat született arról is, hogy a három európai kupasorozat döntőjét egy héten rendeznék meg. Az új sorozat szerdai döntőjét követi csütörtökön az El-finálé, majd szombaton a BL-trófea sorsa dől el.

Az UEFA szeptember közepén adott zöld jelzést az új sorozatnak, egy hónappal később a 28 európai labdarúgóligát tömörítő szervezet (EL) jelentette be, hogy támogatja a harmadik kupasorozat visszaállítását. A Kupagyőztesek Európa Kupája 1999-ben szűnt meg, az Intertotó Kupa 1961 és 2009 között negyedik, majd harmadik számú kupasorozatként működött.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.