Sport MTI / hvg.hu 2018. október. 25. 07:26

Karrierje legnagyobb győzelmén van túl Fucsovics Márton

Teljesített küldetésről és nagy célokról is beszélt a teniszező, miután 4:6, 6:3, 6:2-re legyőzte a hetedik helyen kiemelt Fabio Fogninit szerdán a 2,2 millió euró összdíjazású bécsi férfi tenisztorna nyolcaddöntőjében. Közösségi oldalán azt írta, nem volt ennél még nagyobb győzelme.

"Három hete kikaptam tőle Pekingben, de arra nagyon jó volt az a meccs, hogy sokat tanultam belőle, és annak köszönhetően tudtam most fordítani. Edzőmmel, Sávolt Attilával taktikailag abban maradtunk, hogy játszom a saját játékomat, próbálom a saját fegyvereimmel legyőzni őt, de most a mérkőzés után azt beszéltük, hogy ma tulajdonképpen minden fejben dőlt el" – mondta Fucsovics Márton az MTI-nek. "Fontos volt, hogy fejben maradjak ott higgadtan, mert tudtam, hogy el fogja magát ütni, meg tud őrülni a pályán. Az első szetthez nem sok hiányzott, és utána éreztem, hogy ha türelmes vagyok, akkor meg tud fordulni ez a meccs."

A világranglista 40. helyezettje szerint Fabio Fognini úgy viselkedett, ahogy előzőleg várták, és a győzelem egyik kulcsa az volt, hogy jól kezelte ellenfele dühkitöréseit. "Biztosan benne volt az is, hogy így akarta tördelni a játékot azért, hogy kizökkentsen, de mindent elengedtem a fülem mellett, és csak a következő pontra koncentráltam" – magyarázta Fucsovics, aki arról is beszélt, hogy furcsa volt a tízezres centerpálya után egy pici csarnokban játszani, szokni kellett a kisebb teret, a gyorsabb pályát és labdát.

A nyíregyházi teniszező elmondta azt is, hogy továbbra is fáj a válla, de nem lett rosszabb az előző mérkőzés óta. Nagy könnyebbség – tette hozzá –, hogy csütörtökön csak egy könnyű edzés vár rá, így rá tud pihenni a folytatásra.

"Amikor tavaly bejutottam a bázeli negyeddöntőbe, az egy kisebb csoda volt, karrierem legnagyobb eredményét értem el, de most már úgy vagyok itt, hogy nyerni akarok. Nem szeretnék megállni, ez még nem a végállomás, megyek tovább, szerencsére a sorsolásom is jó" – utalt arra, hogy a pénteki negyeddöntőben a selejtezőből érkezett kazah Mihail Kukuskin (71. a világranglistán) vagy a szerencsés vesztesként főtáblára került orosz Andrej Rubljov (76.) vár majd rá.

Facebook-oldalán is beszámolt a meccsről a játékos, ott azt írta, karrierje eddigi legnagyobb győzelmének tartja, hogy sikerült megvernie olasz ellenfelét.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.