Pedig pénteken egyszer már nyertünk.
A magyar női kézilabda-válogatott négy góllal kikapott Montenegró csapatától a szombaton Győrben rendezett felkészülési mérkőzésen.
Montenegró önállóvá válása óta ez volt a két csapat hetedik mérkőzése egymás ellen, a mérleg magyar szempontból négy győzelem és immár három vereség.
Eredmény:
Magyarország-Montenegró 19-23 (9-11)
------------------------------------
a magyar válogatott legeredményesebb játékosai: Kovács A. 5, Háfra 4, Kiss N. 3
A két együttes péntek délután is megmérkőzött egymással Győrben, azt a találkozót a házigazdák 29-25-re megnyerték. Kim Rasmussen szövetségi kapitány több helyen is változtatott a keretben, Schatzl Nadine, Orbán Adrienn, Kiss Éva, Lukács Viktória és Tóth Gabriella szombaton nem kapott szerepet.
A vendégeknél pályára lépett a Kisvárda jobbátlövője, Andrea Klikovac, valamint a Debrecen balátlövője, Jelena Despotovic.
Nem kezdtek rosszul a magyarok (3-2), de azután több mint tíz percig nem találtak a hálóba, így Montenegró együttese átvette a vezetést, és a 23. percben már három gól volt a különbség (6-9). A hazai csapaton támadásban és védekezésben is látszott az összeszokottság hiánya.
A szünet után sem változott jelentősen a játék képe, a vendégek a 35. percben már néggyel vezettek (11-15), a folytatásban is magabiztosan őrizték előnyüket, és visszavágtak az egy nappal korábbi vereségért. A hatvan perc során mindkét együttes három büntetőt hibázott.
A mezőny legeredményesebb játékosa a Buducnost Podgorica balátlövője, Djurdjina Jaukovic volt hét góllal.
A franciaországi Európa-bajnokságra készülő magyar válogatottnak ez volt az utolsó hazai edzőmeccse a november végén kezdődő kontinenstorna előtt.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.